MU: úgy lövi a szabadrúgásokat az új igazolás, mint Beckham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.04. 10:00
Denis Irwin, a Manchester United korábbi hátvédje szerint Memphis Depaynak megvan a tehetsége hozzá, hogy olyan hatékonysággal lője a szabadrúgásokat, mint David Beckham.

Az MU új igazolása igazi szabadrúgás-specialista, amint az a lentebb látható videóból is kiderül, igen hatékonyan végzi el a pontrúgásokat. Irwin szerint éppen úgy, ahogy Beckham tette.

„Azt hiszem, Memphis lehet Beckham utóda ebben a tekintetben – mondta Irwin a klub hivatalos oldalának. – Láttam néhány gólját a PSV-ben az előző szezonban, ezért tudom, hogy nagy erősítés lesz új klubja számára.”

„Lehet, hogy még korai erről beszélni, de nem kérdés, hogy nagyon tehetséges. Váratlan megoldásokra képes, olyanokra, amilyenekre kevesen. Hiába nagyon fiatal, igazi gólvágó, ezt pedig már meg is mutatta, hiszen nagyon hatékonyan használta ki eddig a helyzeteit. Nagy játékos lesz belőle nálunk.”

Depay mellett Matteo Darmian, Bastian Schweinsteiger, Morgan Schneiderlin és Sergio Romero költözött új játékosként ezen a nyáron az Old Traffordra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik