MU: „Az embereknek becsülniük kellene” – Lukaku Mourinhóról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 10:15
null
Lukaku megvédte Mourinhót (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku megvédte edzőjét, José Mourinhót: a Manchester United belga labdarúgója szerint a portugál szakember tiszteletet érdemel azért, mert nem rejti el az érzelmeit.

 

„Az embereknek becsülniük kellene, hogy vannak még olyanok, mint ő, hiszen az edzők nagy része akkor is megpróbálja magát boldognak láttatni, amikor nem az” – mondta a belga támadó a BBC-nek.

A 25 éves, világbajnoki bronzérmes csatár szerint Mourinho nem futamodik meg a konfliktusok elől, és semmi más célja nincs, minthogy a csapat fejlődjön.

„Mindenkivel nyugodt és jó a viszonya, egyszerűen arról van szó, hogy mi, labdarúgók néha elkényelmesedünk. Régebben nem volt abból gond, ha egy edző megszólta a játékosa teljesítményét, manapság azonban szinte mindenki támadásnak veszi ezt” – tette hozzá Lukaku.

Állítása szerint őt nem zavarják Mourinho kritikái, mert kemény fából faragták – többek között ezért is jó a viszonya a vezetőedzővel.

„Mindenkit megnevettet az edzéseken, igazi családcentrikus ember, ráadásul mindig küzd a játékosaiért” – fogalmazott a belga csatár.

Lukaku tavaly nyáron szerződött a mostani idényben négy forduló után csak a 10. helyen álló Manchester Unitedhez, és azóta 55 tétmérkőzésen 30 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik