MU: Anderson a legbutább, akivel játszottam - Wes Brown

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 11:03
A Sunderland jelenlegi, a Manchester United korábbi játékosa, a 35 éves Wes Brown a klub hivatalos csatornájának Gyorstüzelés elnevezésű „interjús játékában” válaszolt olyan kérdésekre, mint hogy csapattársai közül ki volt a legjobb, a leggyorsabb, a legrosszabbul öltözött vagy a legbutább.

Wes Brown hosszas gondolkozás után Ryan Giggset nevezte meg a legjobb játékosnak, akivel valaha együtt játszott, ugyanakkor Cristiano Ronaldo nevét háromszor is megemlítette: őt tartja a leggyorsabbnak (Nanival együtt), a legszorgalmasabbnak és a legügyesebbnek is.

A legrosszabbul öltözött címke a jelenlegi játszótársra, Billy Jonesra hullott, a legviccesebb a korábbi unitedes Quinton Fortune-re. Amikor a legbutábbat firtatták, Brown elhúzta a száját, majd azt mondta, sunderlandi játékost nem akar megnevezni, mert az visszaüthet, majd Andersont mondta, és úgy indokolt: „Négy évet játszottunk együtt, de őszintén, nem gondolom, hogy tud angolul beszélni.”

Brown a legjobb mérkőzésre vonatkozó kérdésnél a Chelsea elleni 2008-as Bajnokok Ligája-döntőt emlegette fel, amikor egyik legjobb szezonjának végén jobbhátvédként szerepelt a moszkvai fináléban, és egy nagyszerű idényt zártak le győzelemmel.

A kétszeres BL-győztes, manchesteri nevelésű, csupa szív védő 15 éven át szerepelt az MU profi keretében, mielőtt 2011-ben a Sunderlandhez szerződött, és 23-szor szerepelt az angol válogatottban is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik