MU: a középpályás elbúcsúzik ma az Old Traffordtól – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.05.17. 18:34
A goal.com információja szerint a kedd esti lesz Michael Carrick utolsó mérkőzése Manchester United-mezben az Old Traffordon, mivel a nyáron – szerződése lejártával – távozik a klubtól.

Carrick távozásáról már télen is cikkezett az angol sajtó, a középpályás azóta sem kapott új szerződést, így valószínűsíthető a távozása, igaz, még azt sem lehet tudni, ki lesz a csapat menedzsere a következő szezonbanCarrick távozásáról már télen is cikkezett az angol sajtó, a középpályás azóta sem kapott új szerződést, így valószínűsíthető a távozása, igaz, még azt sem lehet tudni, ki lesz a csapat menedzsere a következő szezonban

A goal.com azonban arról ír, hogy a 34 éves játékos a vasárnapra tervezett, Bournemouth elleni mérkőzésen akart búcsút inteni szeretteinek, barátainak (akik közül többet is meghívott a meccsre), valamint a szurkolóknak. A bombariasztás miatt elhalasztott meccsre így kedden kerül sor, és ekkor jöhet el az utolsó alkalom is számára, hogy MU-mezben játsszon az Old Traffordon.

Carrick a West Ham Unitednél lett profi futballista, 2004–2006-ig a Tottenham játékosa volt, az előző tíz évét azonban Manchesterben töltötte. Több mint 450 bajnoki mérkőzésen van túl, és ebben a szezonban is rendszeresen szerepelt az MU-ban, ha nem volt sérült.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
21.00: Manchester United–Bournemouth (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik