MU: a klub bejelentette, a kapus hat év után távozik – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 19:17
null
Romero éveken át volt az MU második számú kapusa De Gea mögött (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, Sergio Romero elhagyja a klubot.

 

Romero az elmúlt hat évben összesen 61 mérkőzésen védte a Manchester United kapuját, s remek statisztikával büszkélkedhet – csupán 27 gólt kapott, s 39 olyan mérkőzést hozott le, amikor az ellenfelek képtelenek voltak bevenni a kapuját.

Az argentin válogatottnak az elmúlt idényben már esélye sem volt pályára kerülni, hiszen az ígéretes angol, Dean Henderson és a spanyol David de Gea is előtte volt a kapusok rangsorában Solskjaernál.

A kapust 2015-ben még Louis van Gaal vitte Angliába, s korábbi sajtóhírek szerint az Aston Villa érdeklődött iránta.

Romero mellett egyébként még Joel Pereira, Jacob Carney, Mark Helm, Iestyn Hughes, Arnau Puigmal, Max Taylor és Aliou Traore is elhagyja az Old Traffordot.

A manchesteriek viszont nem engednék el a rutinos kapust, Lee Grantet és a spanyol középpályást, Juan Matát – mindkét játékossal tárgyalnak a lehetséges szerződéshosszabbításról.

 

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik