MU: 66 éve nem látott pofont kapott az Old Trafford közönsége

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.25. 12:36
null
Jelképes mozdulat: ettől a pofontól még Ronaldo is megrogyott néhány pillanatra (Fotó: AFP)
A Liverpool vasárnap este egyetlen gólra volt attól, hogy beállítson egy 126 éves rekordot a Manchester United ellen! A történelmi lépték így is megvolt az 5–0-s vendégsikert hozó „rangadón”: az Old Trafford közönsége legutóbb 1955-ben látott olyan meccset, amelyen kedvenceik úgy kaptak ki öt góllal, hogy közben nem tudtak legalább egyszer a kapuba találni…

 

A The Analyst hívta fel a figyelmet a statisztikai tényre: a United 1955, azaz 66 éve nem kapott olyan pofont hazai közönség előtt, mint vasárnap a Liverpooltól. Legutóbb a Manchester City tudott ekkora különbséggel úgy győzni az Old Traffordon, hogy az MU játékosai egyetlen gólt sem szereztek az adott mérkőzésen.

Az 5–0 egyúttal a Liverpool valaha volt legnagyobb gólkülönbségű sikere a United otthonában. A két csapat közti legnagyobb különbségű győzelem sem volt messze, a jelenlegi rekordot az 1895-ben lejátszott bajnokijuk tartja. A Liverpool akkor hazai pályán 7:1-re nyert a manchesteriek ellen. Hogy mennyire régi csúcsról van szó, jól mutatja, a United akkor még Manchester egyik városrésze után a Newton Heath nevet viselte.

Visszatérve a jelenbe: Mohamed Szalah triplája sem a hétköznapi kategória. 2003 óta először esett meg az Old Traffordon, hogy egy vendégjátékos három gólt szerezzen, anno a Real Madrid színeiben futballozó Ronaldónak – természetesen a brazil világbajnokról és nem Cristianóról van szó – jött össze ugyanez.

Szalah előtt legutóbb Dirk Kuyt lőtt mesterhármast az MU ellen Liverpool-játékosként (Fotó: AFP)
Szalah előtt legutóbb Dirk Kuyt lőtt mesterhármast az MU ellen Liverpool-játékosként (Fotó: AFP)

Az MU ellen legutóbb Samuel Eto'o lőtt mesterhármast, a Chelsea támadója 2014 januárjában tört borsot a vörös ördögök orra alá. A legutóbb triplázó liverpooli pedig Dirk Kuyt volt a párharc történetében, ő 2011 márciusában segített elintézni a Unitedot (3–1).

„Winter is coming!” – mormolhatják a Trónok Harca kapcsán szállóigévé lett mondatot a manchesteri drukkerek: úgy fest, ahogy a tél közeleg, úgy szalad bele egy-egy nagy pofonba a csapat rendre. Miről is van szó? Az MU a Premier League 1992 óta íródó történetében ötödször kapott ki öt góllal – mind októberben, a hidegebb idő megérkeztével jött! 1996-ban a Newcastle, 1999-ben a Chelsea, 2011-ben a Manchester City, 2020-ban pedig a Tottenham száguldott el a téligumi mintájára jó eséllyel nyári stoplikon ragadt United mellett.

Ha a kapott gólok nem lettek volna eléggé demoralizálóak vasárnap este, Paul Pogba piros lapja az utolsó szeget is beütötte az MU koporsójába. A kiállítás azonban korántsem volt váratlan: Pogbáé lett a United-játékos által „kivívott” 10. piros lap a Liverpool elleni csatákban a PL-ben. Csupán az Everton (15) és a Newcastle (12) futballistái voltak ilyen szempontból „szorgosabbak” egy-egy párharc történetében. Mit ad Isten, ők is épp a Liverpool ellen tartják eme nem túl fényes rekordokat.

A Premier League históriájában egyébként is csak egy párharc hozott több kiállítást az MU–Liverpool csörtéknél (17), a Liverpool és az Everton derbijei (22).

S a kegyelemdöfés: a Liverpool mindössze a második klub lett az angol labdarúgó-élvonal történelmében, amely két egymást követő idegenbeli meccsen is legalább öt góllal tudott nyerni. Még szép, hogy egy Manchester United által tartott rekordot értek be: az MU 1960 februárjában-márciusában hozta össze az egymást közvetlenül követő két kiütéses sikert vendégként.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 0–5 (0–4)
Manchester,
Old Trafford.Vezette:A. Taylor
MU:De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – McTominay, Fred – Greenwood (Pogba, a szünetben), B. Fernandes (Cavani, 62.), Rashford (Dalot, 62.) – C. Ronaldo.Menedzser:Ole Gunnar Solskjaer
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold, Konate, Van Dijk, Robertson – N. Keita (Oxlade-Chamberlain, 64.), Henderson, Milner (C. Jones, 27.) – Szalah, Firmino, Jota.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:N. Keita (5.), Jota (13.), Szalah (38., 45+5., 50.)
Kiállítva:Pogba (59.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea971123–3+2022
2. Liverpool96327–6+2121
3. Manchester City962120–4+1620
4. West Ham952216–10+617
5. Brighton & Hove Albion94329–9015
6. Tottenham9549–13–415
7. Manchester United942316–15+114
8. Everton942315–14+114
9. Leicester City942315–15014
10. Arsenal942310–13–314
11. Wolverhampton94149–9013
12. Brentford933311–9+212
13. Aston Villa931513–15–210
14. Watford931512–17–510
15. Crystal Palace916211–14–39
16. Southampton91538–12–48
17. Leeds United91448–16–87
18. Burnley9457–15–84
19. Newcastle94511–20–94
20. Norwich City9272–23–212

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik