Mourinho majdnem angol kapitány lett

Vágólapra másolva!
2011.03.28. 14:13
null
Mourinho a Chelsea után nem lett szövetségi kapitány, aminek leginkább az Internél örültek (Fotó: Action Images)
José Mourinho, a Real Madrid portugál edzője a francia L’Équipe-nek elmondta, 2007-ben nagyon közel állt ahhoz, hogy elvállalja az angol válogatott szövetségi kapitányi tisztségét, az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát.

2007 novemberében a horvátoktól elszenvedett hazai vereség után biztossá vált, hogy Anglia 24 év után először nem jut ki világversenyre, nevezetesen a 2008-as Európa-bajnokságra. A sokak által kritizált akkori szövetségi kapitányt, Steve McClarent leváltották, utódját pedig keresték az angolok.

Az akkor már a Chelsea-t elhagyó José Mourinho szerződtetése kézenfekvő lehetőség lett volna az angol Labdarúgó-szövetség számára. A portugál ugyanis már több helyen bizonyított (BL-győzelem a Portóval, bajnoki címek a Chelsea-vel), már ekkor a világ legjobb edzői között tartották számon – azaz tökéletes jelölt volt a szigetországi válogatott kispadjára.

„Csak pár óra választott el attól, hogy én legyek Steve McClaren utódja. Majdnem elvállaltam az angol csapat irányítását” – mondta Mourinho.

A jelenleg már a Real Madridot irányító szakember azonban nem sokkal a szerződés aláírása előtt visszakozott.

„Az utolsó pillanatban azonban elkezdtem gondolkodni: ha egy válogatottat fogok irányítani, havonta lesz egy mérkőzésem, a maradék időmben pedig ülhetek az irodámban vagy meccseket nézhetek meg. Majd várhatok egészen nyárig, hogy végre egy Európa-bajnokságon vagy egy világbajnokságon szerepeljünk. Nem! Ez nem nekem való."

„Úgyhogy az utolsó pillanatban visszaléptem, inkább vártam a számomra megfelelő munkát: egy jó csapatnál egy engem motiváló kihívást kerestem. Ez lett végül az Inter.”

A portugál edző számítása pedig bejött: csúcsra járatta az Intert, amellyel 2010-ben Bajnokok Ligáját, olasz bajnokságot és Olasz Kupát is nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik