Mancini: Balotelli kidobja a tehetségét az ablakon

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 12:07
null
Rio Ferdinandot fejbe dobták, Joe Hart azonnal ott termett (Fotó: Action Images)
Újabb emlékezetes találkozót vívott a két manchesteri együttes az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A 16. fordulóban a United 3–2-re legyőzte a Cityt, ezzel hatpontosra növelte előnyét a táblázaton. A Liverpool hátrányból nyert a West Ham ellen, csakúgy, mint az Everton a Tottenham ellen.

Robin van Persie hosszabbításban szerzett góljával győzte le a Manchester United a Manchester Cityt (3–2). A holland támadó a mérkőzés után elmondta: drámai volt a befejezés, és nagyon örül a három pontnak.

„Nagyon jól kezdtünk, Wayne két roppant fontos és szép gólt szerzett – nyilatkozta Robin van Persie a manchesteri derbit követően. – Irányítottuk a meccset, de a City egyenlített. Különleges véget ért a találkozó, drámai hajrában szereztük meg a pontokat."

„Sokat dolgozunk ezeken az edzéseken, kétségem sem volt afelől, hogy onnan gólt tud szerezni" – dicsérte Van Persie-t Wayne Rooney.

Rio Ferdinand kisebb sérülést szenvedett, miután egy érmével megdobták a City-szurkolók. A manchesteri rendőrség letartóztatott egy drukkert a stadionban rasszizmus gyanúja miatt, az angol szövetség (FA) pedig eljárást indított az ügyben.

Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere Carlos Tévezt és Mario Balotellit is kritizálta a városi derbi elvesztése után – amit ráadásul szerinte meg kellett volna nyerniük.

„Veszélyes szabadrúgás volt, nem tudom, Tévez miért mozdult el a sorfalból, de nagy hiba volt – utalt Robin van Persie győztes góljára Roberto Mancini. – Csak három játékos állt be a sorfalba. Inkább csak két és fél. Uraltuk a második félidőt, de nem szabad ilyen gólt kapnunk. Ha fejbe talál a labda, akkor fejbe talál."

„Szeretem Mariót mint embert és mint futballistát egyaránt, de ha jól akar játszani, el kell gondolkodnia azon, hogy mi a dolga – mondta Balotelliről az olasz menedzser. – Ha van egy olyan képességű játékosod, mint ő, nem tudod elhinni, hogy a tehetségét egyszerűen kidobja az ablakon. Nem érdemeltünk vereséget, jól futballoztunk. Megmutattuk, hogy erős a csapatunk, és hogy ismét meg tudjuk nyerni a bajnokságot."

Liverpooli öröm: nem tudta kihúzni a West Ham a feketében játszó vörösök ellen (Fotó: Reuters)
Liverpooli öröm: nem tudta kihúzni a West Ham a feketében játszó vörösök ellen (Fotó: Reuters)

A Liverpool a szünetben egygólos hátrányban volt a West Ham United otthonában, ám fordított, és 3–2-re megnyerte a mérkőzést. A „vörösök" menedzsere, Brendan Rodgers Jonjo Shelveyt méltatta a találkozót követően.

„A klasszikus kilencest kétféle játékos testesíti meg. Angliában ez egy tradicionális mezszám. Carlton Cole-t már a chelsea-s időszakomból ismerem, nagyon hasznos futballista, vasárnap is nagyot játszott – nyilatkozta Brendan Rodgers. – Ugyanakkor ott van a 20 éves Jonjo, aki teljesen máshogy játszik ebben a pozícióban – jól mozgatja a középpályát, mindig veszélyes a tizenhatos környékén, és rendkívül technikás."

A Tottenham vezetett az Everton otthonában, sokáig úgy tűnt, hogy nyerhet is, ám a házigazdák a hajrában előbb egyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték. André Villas-Boas, a londoniak menedzsere nem tudta véka alá rejteni csalódottságát.

„Csalódást keltő az eredmény, főleg úgy, hogy az utolsó percig vezettünk. Ha megnéznénk, hány bajnokin vezettünk az utolsó percben, és minden meccs úgy végződött volna, ahogy akkor állt, vezetnénk a tabellán – nyilatkozta André Villas-Boas. – Mindegyik helyzetben más gólokat kaptunk, nehéz megmagyarázni. Olyan dolog ez, amin javítanunk kell. Nehéz elviselni ezt a vereséget."

MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 2–3

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester United 16 13 3 40–23 +17 39
2. Manchester City 16 9 6 1 30–14 +16 33
3. Chelsea 16 8 5 3 28–17 +11 29
4. Everton 16 6 8 2 27–20 +7 26
5. Tottenham 16 8 2 6 29–25 +4 26
6. West Bromwich Albion 16 8 2 6 24–21 +3 26
7. Arsenal 16 6 6 4 26–16 +10 24
8. Swansea 16 6 5 5 26–21 +5 23
9. Stoke City 16 5 8 3 14–12 +2 23
10. Liverpool 16 5 7 4 22–20 +2 22
11. West Ham 16 6 4 6 21–20 +1 22
12. Norwich City 16 5 7 4 17–24 –7 22
13. Fulham 15 4 5 6 25–26 –1 17
14. Newcastle 15 4 5 6 17–21 –4 17
15. Southampton 16 4 3 9 22–32 –10 15
16. Aston Villa 16 3 6 7 12–23 –11 15
17. Wigan 16 4 3 9 17–30 –13 15
18. Sunderland 15 2 7 6 14–21 –7 13
19. Reading 15 1 6 8 19–28 –9 9
20. Queens Park Rangers 16 7 9 13–29 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik