Mancini: Az MU a szerencsének köszönheti az előnyét

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 12:12
null
Benítez a Man. City elleni, november végi 0–0-val mutatkozott be a Chelsea kispadján. Yaya Touré (City) akciózik Oscar (balra) és Jon Obi Mikel (mindkettő Chelsea) között (Fotó: Action Images)
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere a vasárnapi, Chelsea elleni bajnoki előtt megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a városi rivális Manchester United tizenöt pontos előnye a tabellán nem mutatja a valós képet, ugyanis a „vörös ördögök" sokszor csak a szerencsének köszönhették a sikereiket. A vasárnapi ellenfelet gardírozó Rafa Benítez szerint a londoniak megfelelő hozzáállással bárkit le tudnak győzni, így a City elleni vasárnapi mérkőzésen is ezért küzdenek majd az Etihad Stadionban. A Premier League vasárnap 14.30 órakor kezdőd rangadóját a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

 

„Hatalmas szerencséje volt eddig a Unitednek, sok mérkőzést nyert meg az utolsó pillanatban, anélkül, hogy megérdemelte volna, pont úgy, mint ellenünk" – utalt Mancini a City 3–2-es vereségére az MU-tól, amikor Robin van Persie az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet érő találatot.

Mint ismert, a Manchester United előnye a bajnokságban a szombati, Queens Park Rangers elleni 2–0-s sikerrel már tizenöt pont.

„Sok pontot veszítettünk olyan találkozókon, amelyeket egyértelműen hoznunk kellett volna. Természetesen elismerem, hogy a United jobb nálunk, de nem hinném, hogy ez az előny a valós képet mutatja a két csapat közti különbségről" – tette hozzá az olasz szakember.

„Emlékszem még, mikor Olaszországban az Internél dolgoztam, tizennégy ponttal vezettünk a Roma előtt, és így is majdnem eljátszottuk a fórunkat. A United nagyon nehéz hónapok elé néz, ha továbbjut a Bajnokok Ligájában a Real ellen, de természetesen tudjuk, hogy így sem lesz könnyű dolgunk. Tizenkét forduló viszont még hátravan, bármi megtörténhet" – zárta a sajtótájékoztatót Mancini.

A City a vasárnap 14.30-kor kezdődő, Chelsea elleni rangadón kezdheti meg hátránya ledolgozását.

„Átlagban kilenc meccsen léptünk pályára havonta, ez több, mint amennyin bármely csapat szerepelt Európában" – kezdte a sajtótájékoztatót Benítez.

A Chelsea ötvenkét éves menedzsere a Sparta Praha ellen 1–1-re végződő hétközi Európa-liga-mérkőzésen pihentette Frank Lampardot, Demba Bát, valamint Ashley Cole-t is, akiket vasárnap a Manchester City ellen várhatóan már újra kezdőként lesznek bevethetők.

„Nem ok nélkül pihentettem a játékosaimat a hétvégi bajnoki előtt. Remélem, ez a rövid szünet feltöltötte őket, és így százszázalékos formában lehetnek. Ha ilyen sok mérkőzést játszunk, akkor kénytelen vagyok folyamatosan változtatni a kezdőn. Ha nyerünk, azt mondják majd, hogy fantasztikus a rotáció a csapatban, ha veszítünk, akkor pedig mindenki engem fog szidni, hogy miért pihentetem a legjobbjainkat. A csapat viszont sikeres, így ez egy olyan szükséges »rossz«, ami miatt nem szomorkodom" – indokolta döntését Benítez.

A Premier League harmadik helyén álló Chelsea hátránya tizenkilenc pont a United, és négy pont a második Manchester City mögött.

„Természetesen tiszteljük a Cityt, hiszen nagyszerű csapat, de bizalommal telve kell Manchesterbe utaznunk, és akkor lehet esélyünk. A jelenlegi helyzetünkben az első négy hely egyikének megszerzése a cél, de úgy gondolom, még odaérhetünk a második helyre is. Megfelelő hozzáállással bárkit le tudunk győzni, akár a Cityt is" – zárta a sajtótájékoztatót a spanyol menedzser.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik