Manchester United: ismét női csapata lehet a klubnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.22. 14:30
A Manchester United labdarúgóklub kérvényezte, hogy női csapatot indíthasson az angol másodosztályban.

A jelenleg a férfi Premier League-ben szereplő együttesek közül az MU az egyetlen, amely nem foglalkoztat hölgy labdarúgókat.

„A Manchester United női csapatának ugyanolyan elvek mentén kell működnie, mint a férfinak: az akadémisták számára utat kell mutatnia a felnőtt együttes felé” – áll a manchesteriek vezérigazgatója, Ed Woodward csütörtöki közleményében.

Korábban az angol női válogatott szövetségi kapitánya – az MU-ban 386 mérkőzésen szereplő – Phil Neville úgy fogalmazott, fantasztikus lenne, ha egykori klubja a női bajnokságban is felvenné a versenyt a városi rivális Cityvel, a Chelsea-vel, az Arsenallal vagy a Liverpoollal.

Ha az angol szövetség (FA) elfogadja a Manchester United felvételi kérelmét, a női együttes a másodosztályban indulhat.

Korábban – a 2005-ig – az MU-nak már volt női csapata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik