Manchester City: mit tehet a sejk, aki mindent sejt?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.01.19. 09:39
null
Röpködnek a sztárnevek a Manchester Citynél, de eddig csak a kölcsönadásra váró Anthony Cáceres (jobbra) érkezett <br />(Fotó: AFP)
Itt az új év, ismét soha nem látott bőséggel röpködnek a mínuszok – bankszámláinkon. Szerencsre a topligás futballcsapatok zöme talál forrásokat az erősítésekre, így hosszú, forró, átigazolási hírektől terhes január vár a szurkolókra. Téli transzfersorozatunk harmadik körét is az angliai eseményekkel kezdjük.

 

Szegény gazdagok… Nagyon jól tudja ezt Manszúr sejk is, aki mára csinos kis futballbirodalmat (Manchester City, New York City, Jokohama F. Marinos, al-Dzsazíra Abu-Dzabi) épített, hogy a „cég” ékköve, a MANCHESTER CITY hiába nyelne el ezen a télen 50 millió eurót erősítések címén, olyan világklasszist biztosan nem kap, akinek a Bajnokok Ligájában is hasznát veszi; ha pedig a bajnoki aranyat szem előtt tartva vásárol, akkor azzal a problémával szembesül, hogy olyan mozdítható játékos alig akad, aki jelentősen jobb annál, mint aki a jelenlegi City-keretben található.

Az pedig külön kérdéskör, hogy ki fog ülni a nyártól a kispadon, érdemes-e nagyobb összeget befektetni pár hónappal a szinte biztosra vehető menedzserváltás előtt?

Pedig Mansz úr nem kispályázik, saját számításaink szerint 2008 óta transzferdíjakkal, aláírási pénzekkel és ügynöki költségekkel közel egymilliárd eurót költött erősítésekre (és azért mondjuk meg őszintén, nem is csapnivaló mondjuk egy Joe Hart – Pablo Zabaleta, Nicolás Otamendi, Vincent Kompany, Gaël Clichy – Yaya Touré, Fernandinho – David Silva, Kevin De Bruyne, Raheem Sterling – Sergio Agüero összetételű tizenegy), és a tervek szerint már dominálni kellene odahaza a ligát, és minimum egyszer Bajnokok Ligája-győztesnek lenni.

A két eddig elnyert PL-arany semmiség a befektetéshez képest, a nemzetközi teljesítményt pedig ékesen jelzi, hogy nagy előrelépés, hogy tavasszal jó eséllyel a legjobb nyolc közé kerülhet a BL-ben a City (a Dinamo Kijev lesz az ellenfél), és olyan messzire soha nem jutott ebben a sorozatban, sőt még az Európa-ligában sem diadalmaskodott.

Természetesen nem adja fel a harcot a „polgári” vezérkar, bár a januári topkiszemeltek (Robert Lewandowski, Eden Hazard, David Alaba) eladása mellett még a legnagyobb City-fanatikusok sem sok érvet találnak, Hazard-t is bölcsebb lenne elengedni a nyáron a PSG-hez, mintsem hogy egyik hazai riválisát erősítse a Chelsea; Iscótól és Karim Benzemától meg a jelenlegi helyzetben különösen nem válik meg a Real Madrid.

Azt a még tavaly év végi angol értesülést, miszerint megvennék a manchesteriek Neymart, nem vonjuk kétségbe, és kétséggel hisszük azt a spanyol értesülést is, miszerint a City 27 milliót fizetne évente Lionel Messinek, érte meg 250 milliót adna, mert erre is képesnek látjuk Manszúrékat – de arra nem a Barcelonát, hogy belemenjen eme két üzletbe.

Felbukkan a nemrégiben befutó csatár, a 29 éves Jamie Vardy neve is, akinek árát csillagászati magasságokba viheti a Chelsea és a Manchester United érdeklődése. Egyelőre csak annyi biztos, hogy ha megtartják őt a leicesteri elöljárók a következő idényre is, akkor az az év legnagyobb transzfermeglepetése lesz.

Reális célpont a dortmundi Pierre-Emerick Aubameyang, aki ideálisan illeszkedne a jelenlegi taktikába (Vardy a kispadra jönne Sergio Agüero mögé, Wilfried Bony mellé), míg a schalkés tehetség, Leroy Sané vagy a dortmundi szűrő, Julian Weigl megvétele inkább a jövőnek szóló befektetés lenne, a Charlton 18 éves tinitámadójáé, Ademola Lookmané dettó.

Az Express szerint a City tárgyalásokat kezdett a nyáron lejáró szerződésű Liverpool-csatárral, a 19 éves Jerome Sinclairrel, de ebben az ügyben az az Aidy Ward mozgatja a szálakat, aki a nyáron Sterlinget Manchesterbe terelgette. Jellemző módon Jürgen Klopp a szorongató csatárhiányban sem számol Sinclairrel, volt, hogy a frissiben igazolt védőt, Steven Caulkert cserélte be bajnokin támadónak, miközben Sinclair az U21-esek között futballozott.

Kiszemelt még a brit sajtó szerint a Citynél – ahol mostanában kevés példát láttunk arra, hogy az ismeretlenségből felbukkant fiatalok hosszú távon is bizalmat kapnak – a West Ham United védője, a 17 éves Reece Oxford, míg az azonnali erősítés, hovatovább világklasszis Alexis Sánchez a nyáron Pep Guardiola miatt köthet ki a „polgároknál”. Legalábbis erre esküsznek páran, de kit hozna magával a szintén „médiajelölt” David Moyes?

Az eddigi egyetlen téli igazolás, a 23 éves ausztrál középső középpályás, Anthony Cáceres maga a transzferológiai csoda: 320 ezer euróért került a Citybe a Central Coasttól, noha még csak válogatottnak sem mondhatja magát. Nem meglepő módon kölcsönbe kerül az egyik testvérklubhoz, vagy a New York Cityhez, vagy még jobb eséllyel az egykori remek holland támadó, John van't Schip edzette Melbourne Cityhez.

Távozhat még (inkább majd nyáron) az Olaszországból és még mesésebb ajánlattal Kínából csábított Yaya Touré és a helyzetével elégedetlen Zabaleta (Inter?), Patrick Robertset a Bournemouth és a Celtic, Wilfried Bonyt volt klubja, a Swansea kerülgeti, és sokan máris arról pletykálnak, hogy kitelt a klubnál Eliaquim Mangala (Valencia?), Jesús Navas és Samir Nasri ideje is.

A nyáron egyébként a menedzserváltástól függetlenül is jelentős változások zajlanak majd, hiszen addigra a jelenlegi keretből 12-en is harminc fölöttiek lesznek, és a fenti tizenegyből heten is érintettek ebben.

Hát így költsön el az ember egymilliárd eurót...

EKÖZBEN A PIACON…

…elkezdett mocorogni a Watford is, ahol az első vétel a télen a nyolcmillióért megszerzett marokkói támadó, Nordin Amrabat, akit a Málaga a nyáron 3.5 millióért szerzett meg a Galatasaraytól; más üzletnek is megágyazhat a Southampton azzal, hogy 5.2 millióért elszipkázta a Queens Parktól az „angólzsák" Charlie Austint, és az összeg azért ilyen csekély, mert a nyáron lejárt volna a támadó szerződése. Az Arsenal „végre” megszerezte Mohamed Elnenit, és 6.6 millióra rúg az az összeg, amit az eladó kasszírozott, a Sunderland jóval kevesebbet fizetett a mostanában formán kívül futballozó csatár, Dame N'Doye kölcsönvételéért a Trabzonspornak. A már eddig sem garasoskodó Newcastle elköltött újabb 16 millió eurót, ezúttal a középső középpályás Jonjo Shelvey játékjogára, a mérsékelten ponterős jamaikai csatárért, Lewis Grabbanért képes volt fizetni a Bournemouth, mégpedig 9.35 millió eurót, ám a legnagyobb csavar az üzletben az, hogy Grabbant másfél éve a Norwich 3.7 millióért vette – a Bournemouthtól. Amelynek étvágyát jól mutatja, hogy „volt mersze" bejelentkezni Jermain Defoe-ért, a manchesteri Patrick Robertsért, a veronai Alberto Paloschiért és legfőképpen a milánói Stephan El Shaarawyért. Régi ismerősünk az olasz világvándor, Alessandro Diamanti, akit visszaküldött kölcsönből Kínába a Watford, de csak elvileg, mert gyakorlatilag a talján csak Bergamóba költözött, szintén kölcsönbe. Ez 14. klubja karrierje során... Nem unatkozott a remek válogatottbeli mérleggel (egy meccs, egy gól) bíró angol védő, Steven Caulker sem: ő a nyáron 1.7 millió euró ellenében kölcsönbe került a „szentekhez" a Queens Parktól, de csak elvétve lépett ott pályára, most szintén kölcsönben a Liverpoolban folytatja.

A HÉT MONDATA…

…„Nagy csapás volt, amikor azt hittük, megszerezzük Alexis Sánchezt, de lemaradtunk. Úgy gondoltam, ezek után nem egy Mario Balotellihez hasonló típusú játékosra van szükségünk, de jött az átigazolási időszak vége, nem találtuk a megfelelő csatárt, a tulajdonosok pedig úgy gondolták, hogy Mario megszerzése megfelelő húzás lehet, mert olyan játékos jön, aki fejlődőképes” – világította meg a világ egyik legértelmetlenebb átigazolásának történetét Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának volt menedzsere.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT…

…hogy az akkor mindössze 16 éves mexikói csatártehetség, Carlos Alberto Vela Garrido megérkezett az Arsenalhoz a Deportivo Guadalajarától. Az angolok összesen hárommillió eurót fizettek az előző nyáron U17-es világbajnoki és a tornán gólkirályi címet szerző Veláért, akit kölcsönadtak Spanyolországba (Celta Vigo, Salamanca, Osasuna), majd tett a mexikói egy kört Angliában (West Brom). Velát végül egy kölcsönév után megvette a Real Sociedad, mindösszesen 14 milliót fizetve egy igazán csavaros transzferüzlet keretében. Vela a La Ligában 2011 és 2014 között parádésan játszott, azóta kissé szürkébben futballozik, ebben az idényben összesen két kanadai pontig jutott – az Arsenalban több részletben 62 találkozón pedig 11 találatig és 8 asszisztig, ami már csak azért is dicséretes, mert átlagban bő félórányit futballozott mérkőzésenként.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT…

…hogy a jelenleg 49 éves, egykori technikás, törékeny, jóképű középpályás, Nigel Clough 1.7 millió mai euróért a Manchester Cityhez igazolt a Liverpooltól. A „vörösök” 1993-ban vették Clought a Nottinghamtől – igen, Nigel édesapja nem más, mint a 2004-ben elhunyt Brian Clough, a valaha élt egyik legjobb angol menedzser, aki a Nottinghamet bajnoki címig és két BEK-győzelemig vezényelte. Volt kitől örökölnie a tudást a fiúnak, aki sokszoros válogatott és 1992-ben Európa-bajnoki résztvevő lett. A Cityben nem ment Nigelnek, később visszatért nevelőegyesületébe, Nottinghambe, majd a Sheffield Wednesdayben is kölcsönjátékoskodott, mielőtt 1998-ban a Burtonhoz nem igazolt játékos-edzőnek – ahonnan tíz év múlva vonult csak vissza. Ma is menedzserként keresi kenyerét, és nem is sikertelen, jelenleg ismét a Burtonnél dolgozik, egy bizonyos Jimmy Floyd Hasselbaink utódaként.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2016 TELE

CHELSEA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Jordan Houghton (Gillingham), Patrick Bamford (Crystal Palace), Ulises Dávila (Vitória Setúbal), Alex Davey (Peterborough), Christian Atsu (Bournemouth), Wallace (Carpi)
Marco Amelia (egyesület nélküli)
Távozott: Ulises Dávila (Santos Laguna)
Kölcsönbe: John Swift (Brentford, kölcsönbe), Wallace (Gremio), Mitchell Beeney (Newport)

MANCHESTER CITY
Érkezett: Anthony Cáceres (Central Coast, 320.000 euró)

Kölcsönből vissza: Bruno Zuculini (Middlesbrough), Brandon Barker (Rotherham), Ian Lawlor (Barnet), George Evans (Walsall), Luke Brattan (Bolton)
James Horsfield (Doncaster), Luke Brattan (Brisbane, ingyen), Shay Facey (New York), Angelino (New York)
Távozott:
Kölcsönbe: Ian Lawlor (Bury)

ARSENAL
Érkezett: Mohamed Elneni (FC Basel, 6.600.000)

Kölcsönből vissza: Gedion Zelalem (Rangers), Stefan O'Connor (York), Isaac Hayden (Hull)
Dan Crowley (Barnsley)
Távozott:

MANCHESTER UNITED
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Donald Love (Wigan), Ben Pearson (Barnsley), Joel Castro Pereira (Rochdale), Liam Grimshaw (Motherwell), Will Keane (Preston), Adnan Januzaj (Borussia Dortmund), Donald Love (Wigan)
Joe Rothwell (Barnsley), Kieran O'Hara (Morecambe)
Távozott: Vanja Milinkovics-Szavics (Lechia Gdansk, i.), Ben Pearson (Preston, 135.000)
Kölcsönbe: Dean Henderson (Stockport), Kieran O'Hara (Morecambe)
James Wilson (Brighton)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Grant Ward (Rotherham), Christian Maghoma (Yeovil), Connor Ogilvie (Stevenage), Kenny McEvoy (York), Nathan Oduwa (Rangers FC)
Shaq Coulthirst (Wigan), Harry Voss (Stevenage)
Távozott: Kenny McEvoy (York, ingyen)

LIVERPOOL
Érkezett:
Marko Grujics (Crvena zvezda, 7.000.000)
Kölcsönbe:Steven Caulker (Queens Park)
Kölcsönből vissza: Harry Wilson (Crewe Alexandra), Ryan Kent (Coventry City), Allan (Seinäjoen JK), Kevin Stewart (Swindon), Sheyi Ojo (Wolverhampton), Tiago Ilori (Aston Villa), Ryan McLaughlin (Aberdeen), Danny Ward (Aberdeen)
Távozott:
Kölcsönbe: Marko Grujics (Crvena zvezda, 1.000.000)

SOUTHAMPTON
Érkezett: Charlie Austin (Queens Park, 5.200.000)

Kölcsönből vissza: Lloyd Isgrove (Barnsley), Jason McCarthy (Wycombe), Jack Stephens (Middlesbrough), Sam Gallagher (MK Dons)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Steven Caulker (Queens Park)

SWANSEA CITY
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Josh Sheehan (Yeovil), Oliver Davies (Kilmarnock), Alex Samuel (Morton), Adam King (Crewe Alexandra)
Oliver McBurnie (Newport County), Connor Roberts (Yeovil Town), Jay Fulton (Oldham), Stephen Kingsley (Crewe Alexandra)
Távozott: Jonjo Shelvey (Newcastle United, 16.000.000)
James Loveridge (Port Talbot, i.), Michu (UP Langreo, i.)

STOKE CITY
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Daniel Bachmann (Bury), Dionatan Teixeira (Fleetwood Town)
Dale Eve (Forest Green), Oliver Roberts (Tamworth), Dominic Kurasik (Stafford Rangers)
Távozott: Andy Wilkinson (szerződését felbontották)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Jonathan Williams (Nottingham), Christian Scales (Crawley), Jake Gray (Hartlepool), Keshi Anderson (Doncaster), Sullay Kaikai (Shrewsbury), Hiram Boateng (Plymouth), Luke Croll (Plymouth), Patrick McCarthy (Preston), Jack Hunt (Sheffield Wednesday)
Chris Kettings (Bromley)
Távozott: Jack Hunt (Sheffield Wednesday)
Kölcsönbe:Connor Dymond (Newport)
Kölcsönből vissza: Patrick Bamford (Chelsea)

EVERTON
Érkezett:
Matty Foulds (Bury), Shani Tarashaj (Grasshoppers, 4.000.000)
Felipe Mattioni (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Ryan Ledson (Cambridge), Francisco Júnior (Wigan)
Jordan Thorniley (Stockport), Conor McAleny (Charlton), Russell Griffiths (Halifax), Felipe Mattioni (Doncaster)

Távozott:
Kölcsönbe: Conor Grant (Doncaster), Shani Tarashaj (Grasshoppers), Liam Walsh (Yeovil)
David Henen (Fleetwood)

WEST HAM UNITED
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Martin Samuelsen (Peterborough), Matt Jarvis (Norwich), Doneil Henry (Blackburn), Josh Pask (Dagenham), Reece Burke (Bradford), Elliot Lee (Blackpool), Diego Poyet (Dons)
Nathan Mavila (Aldershot)
Távozott:
Matt Jarvis (Norwich City, 3.400.000 euró)
Morgan Amalfitano (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Stephen Hendrie (Southend)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Adil Nabi (Delhi Dynamos), Alex Palmer (Kidderminster)
Jack Fitzwater (Chesterfield), Andre Wright (Kidderminster), Joe Ward (Kidderminster), Tahvon Campbell (Kidderminster), Kyle Howkins (Kidderminster)
Távozott:

LEICESTER CITY
Érkezett:
Demarai Gray (Birmingham City, 5.100.000)
Kölcsönből vissza: Ryan Watson (Northampton), Dean Hammond (Sheffield United), Liam Moore (Bristol), Joe Dodoo (Bury), Tom Lawrence (Blackburn), Ben Chilwell (Huddersfield), Joe Davis (Fleetwood), Callum Elder (Peterborough)
Alie Sesay (Cambridge), Ben Hamer (Bristol), Jack Barmby (Notts)
Távozott: Alie Sesay (Barnet, i.), Simonas Stankevicius (Zalgiris Vilnius), Joe Davis (Fleetwood)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Jonjo Shelvey (Swansea, 16.000.000), Henri Saivet (Bordeaux, 6.000.000)

Kölcsönből vissza: Shane Ferguson (Millwall), Ivan Toney (Barnsley), Gaël Bigirimana (Coventry), Adam Armstrong (Coventry), Mike Williamson (Wolverhampton)
Freddie Woodman (Crawley)
Távozott:
Kölcsönbe: Kyle Cameron (York)

SUNDERLAND
Érkezett:
Jan Kirchhoff (Bayern München, 1.000.000), Dame N'Doye (Trabzonspor, 1.400.000)
Kölcsönből vissza: Jordan Blinco (Boston United), Liam Bridcutt (Leeds), Mikael Mandron (Hartlepool)
George Honeyman (Gateshead), Dylan McEvoy (Boston United), Will Buckley (Leeds)
Távozott: Ricardo Álvarez (Sampdoria, i.)
Kölcsönbe: Will Buckley (Birmingham)

ASTON VILLA
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Riccardo Calder (Dundee), Joe Bennett (Bournemouth), Aly Cissokho (Porto), Callum Robinson (Bristol), Joe Cole (Coventry)
Kevin Toner (Kidderminster)
Távozott: Joe Cole (Coventry, i.)
Kölcsönbe: Jed Steer (Huddersfield), Gary Gardner (Nottingham)
Benjamin Siegrist (Solihull, k.)
Kölcsönből vissza: Tiago Ilori (Liverpool)

BOURNEMOUTH
Érkezett:Juan Iturbe (AS Roma, k., 1.200.000), Benik Afobe (Wolverhampton, 13.000.000), Lewis Grabban (Norwich, 9.350.000)
Kölcsönből vissza: Elliott Ward (Huddersfield), Harry Cornick (Yeovil), Jayden Stockley (Portsmouth), Joe Quigley (Woking)
Ben Whitfield (Kidderminster), Josh O'Hanlon (Chester)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Joe Bennett (Aston Villa), Christian Atsu (Chelsea), Jayden Stockley (Exeter), Josh O'Hanlon (Longford)

WATFORD
Érkezett: Nordin Amrabat (Málaga, 8.000.000)

Kölcsönből vissza: Sean Murray (Wigan), Mathias Ranégie (Jifang), Jorell Johnson (St. Albans), Uche Ikpeazu (Port Vale)
Connor Smith (Stevenage)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Alessandro Diamanti (Kuangcsu)

NORWICH CITY
Érkezett:
Matt Jarvis (West Ham, 3.400.000 euró), Ivo Pinto (Dinamo Zagreb, 3.700.000), Ben Godfrey (York)
Kölcsönből vissza: Elliott Bennett (Bristol), Anthony Andreu (Rotherham), Cameron Norman (Woking), Harry Toffolo (Rotherham), Louis Thompson (Swindon), Remi Matthews (Burton), Gary Hooper (Sheffield Wednesday)
Vadis Odjidja-Ofoe (Rotherham), Jamar Loza (Stevenage)
Távozott: Lewis Grabban (Bournemouth, 9.350.000)
Kölcsönbe: Jake Kean (Colchester), Conor McGrandles (Falkirk)

Dőlt betűkkel az ősszel történt átigazolások, az egyszerűség kedvéért az ősszel történt kölcsönadásokat nem jeleztük a „Távozott” sorban, ha a játékos már januárban visszatért onnan.
Pirossal szedtük a legfontosabb érkezőket, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásait.

Lezárva január 18-án délután.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik