Manchester City: Jobb Torresszel játszani, mint ellene - David Silva

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 18:17
David Silva, az angol Manchester City labdarúgócsapatának friss nyári igazolása hétfőn a Liverpool elleni bajnoki rangadón ellenfélként találkozhat a pályán világbajnok honfitársával, Fernando Torresszel. A Valenciát elhagyó középpályás ennek a randevúnak az apropóján nyilatkozott a Sky Sportnak.

„Jobb Torresszel játszani, mint ellene. Tudjuk, hogy Fernando klasszis játékos, aki bármelyik pillanatban képes eldönteni egy találkozót" – mondta David Silva, aki győzelmi reményeket táplál első manchesteri, hazai pályás mérkőzésén.

A City az első fordulóban a Tottenham vendégeként lépett pályára, és játszott 0–0-s döntetlent – David Silva kezdőként kapott lehetőséget, és végig a pályán volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik