Man. City: vb-szereplők nélkül az Arsenal elleni nyitányon?

Vágólapra másolva!
2018.07.20. 12:05
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője azt mondta, megadja a csapat világbajnoki szereplőinek azt a lehetőséget, hogy ne játsszanak a Chelsea elleni Szuperkupa-mérkőzésen (Community Shield) és az Arsenal elleni bajnoki nyitányon sem, ha addigra nem pihenik ki magukat.

Az angol futballbajnok keretéből összesen 16 játékos szerepelt a vasárnap véget ért oroszországi tornán, köztük John Stones és Raheem Sterling (Anglia), David Silva (Spanyolország), Ederson és Gabriel Jesus (Brazília).

A zárás után a City első csapatának tagjai közül sokan még nem álltak edzésbe, s Guardiola azt mondta, nem is sietteti őket.

„Most ez van – fogalmazott a spanyol tréner. – Beszéltem velük, és azt kértem, akkor jöjjenek vissza, ha készen állnak. Ha még fáradtak, és nem akarnak játszani a Community Shieldért vagy az Arsenal ellen, akkor még pihenjenek.”

Guardiola beszélt a csalódottságáról is, hogy az átigazolási időszakban nem sikerült megszerezniük Jorginhót a Napolitól. A brazil születésű, olasz játékos végül a Chelsea-t választotta, s követte eddigi edzőjét, Maurizio Sarrit.

„Csalódott voltam, megpróbáltuk, nem sikerült. Nem lett volna ideális helyzet, ha végülis hozzánk kerül, de igazából a Chelsea-hez vágyódott volna Maurizio Sarrihoz. Minden jót kívánok neki!” – fogalmazott a szakember, hozzátéve: azt tanácsolja minden játékosnak, hogy oda szerződjön, ahova a szíve húzza.

A bajnok City augusztus 5-én csap össze az FA Kupa-győztes Chelsea-vel a Szuperkupa-mérkőzésen, majd egy héttel később az Arsenal otthonában kezdi címvédő szezonját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik