Man. City: Pellegrini nyugtalan és ideges a mutatott forma miatt

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 11:20
Mint arról beszámoltunk, az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a címvédő Manchester City hazai pályán 2–0-ra kikapott a Newcastle Unitedtől, így véget értek számára a küzdelmek. A vesztes fél menedzsere, Manuel Pellegrini aggódik az utóbbi időben mutatott forma miatt, a jövőt illetően ugyanakkor bizakodó.

„Természetesen nyugtalan vagyok, mert a legutóbbi egy hétben sokszor vették be a kapunkat, és az is idegesítő, hogy nem értékesítjük a helyzeteinket. Nem játszottunk jól, nem úgy járattuk a labdát, ahogy szoktuk, és elkerülhető gólokat kaptunk” – mérgelődött Pellegrini.

A Manchester City a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában 2–2-es döntetlenre végzett a CSZKA Moszkvával, majd 2–1-re kikapott a Premier League-ben a West Ham Unitedtől, szerda este pedig 2–0-s vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől, tehát a legutóbbi három mérkőzésén hatszor kapitulált a védelme.

„Biztos vagyok benne, hogy túltesszük magunkat a történteken és az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Keményen dolgozunk tovább, nincs kétségem afelől, hogy visszatalálunk arra az útra, amelyen a legutóbbi szezonban haladtunk” – bizakodott a chilei.

A Manchester City menedzsere elmondta, a Ligakupa-meccs elején megsérülő David Silva állapotáról csütörtökön tudnak részleteket közölni az orvosok, míg a kisebb ágyéksérüléssel bajlódó Yaya Touré problémája nem súlyos, az elefántcsontparti középpályás pályára léphet a United elleni városi derbin.


Manchester City 0-2 Newcastle - Highlights - 29... by VideoRE

ANGOL LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ – EMLÉKEZTETŐ
Tottenham Hotspur–Brighton&Hove Albion 2–0
(Lamela 54., Kane 74.)
Stoke City–Southampton 2–3 (Mzonui 49., M. Diouf 82., ill. Pellé 6., 88., S. Long 31.)
Manchester City–Newcastle United 0–2 (Aarons 6., M. Sissoko 76.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik