Man. City: Mancinit már meg sem lepte Hart újabb hibája

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 10:18
Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője úgy véli, csapata Southamptontól elszenvedett 3–1-es szombati veresége után tíz százalék esély maradt arra, hogy megvédje bajnoki címét a Premier League-ben. Az olasz szakember szerint Joe Hart kapus ebben a szezonban túl sokat hibázik.

„Azt hiszem, jó, ha tíz százalék esélyünk van arra, hogy bajnokok legyünk. Nem hiszem, hogy a Unitednál aggódnánakamiatt, hogy ledolgozunk tizenkét pontos hátrányt” – mondta Mancini a városi riválisról, amely abban az esetben növeli 12 pontra az előnyét, ha vasárnap délután legyőzni az Evertont. Tavaly a United hat fordulóval a zárás előtt nyolc ponttal vezetett, mégis elbukta a bajnokságot.

„Két-három éve nem játszottunk ennyire rosszul, a Southampton megérdemelten nyert. Kompany és Nasztaszics hiánya nagyon érezhető, ráadásul sokan formán kívül és lelketlenül játszanak – folytatta Mancini, aki külön kitért a potya gólt kapó Joe Hartra. – Még életemben nem láttam ilyen gólt, Joe hatalmasat hibázott. És nem is mondom, hogy meglepett, mert az idén túl sok ilyen hibát követ el, nem elég jó.”

SOUTHAMPTON–MANCHESTER CITY 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik