Man. City: Agüero már tudja, mikor és kihez távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.26. 08:59
null
Agüero még bő két évet tervez a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
Sergio Agüero újfent megerősítette, hogy szerződése lejártával elhagyja a Manchester Cityt, és visszatér nevelőegyesületéhez, az argentin Independientéhez.

 

A 29 esztendős támadó 2006-ban hagyta el az argentin klubot az Atlético Madrid kedvéért, öt évvel később innen vezetett az útja a Manchester Cityhez. Az angol együttesnél gyorsan alapember lett, az azóta eltelt hét évben két bajnoki címet – a harmadikra valószínűleg nem kell sokat várni – és három Ligakupát nyert, emellett immár a klub legeredményesebb góllövője címet is a magáénak tudhatja.

A jelenleg sérült Agüero korábban már többször is kijelentette, hogy szeretne visszatérni nevelőegyesületéhez, s most megerősítette, hogy erre két év múlva kerül sor.

„A Manchester Citynél 2020-ig érvényes a szerződésem, utána hazatérek az Independientéhez” – mondta Agüero a Fox Sportsnak.

Az argentin támadó remek szezont fut, minden sorozatot figyelembe véve 30 gólnál jár klubcsapatában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik