Man. City: 40 millióért újabb Monaco-játékos érkezhet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 15:45
null
Mendy a Juventus elleni BL-elődöntőben is pályára lépett (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint a Manchester City közel áll ahhoz, hogy 40 millió fontért szerződtesse a Monaco futballistáját, Benjamin Mendyt.

 

A francia balhátvédet már korábban is szóba hozták a Cityvel, amelynél a hat év után távozó Gaël Clichy utódjának szánják. A Sky Sports úgy tudja, bár egyelőre a szerződést nem írták alá, az elkövetkezendő napokban véglegesíthetik az üzletet.

Mendy a Le Havre-nél kezdte profi pályafutását, később játszott a Marseille-ben is, onnan vezetett az útja a Monacóhoz tavaly nyáron. Jó teljesítményének köszönhetően idén márciusban, a Luxemburg ellen 3–1-re megnyert világbajnoki selejtezőn a francia válogatottban is bemutatkozhatott.

A Manchester Citynél nagy átalakulás várható a nyár folyamán: Gaël Clichy, Pablo Zabaleta, Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna biztosan máshol folytatja pályafutását, de mellettük további távozók is várhatóak. Ami az érkezőket illeti, Bernardo Silvát és Edersont már bejelentették, de jó esély van a Tottenhamben futballozó Kyle Walker szerződtetésére is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik