Man. City: 4 hónapos kihagyás vár az Eb-ről lemaradó védőre

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 10:06
Vincent Kompany, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City és a belga válogatott csapatkapitánya combizomszakadás miatt négy hónapig nem léphet pályára.

Kompanyt a múlt hét szerdai, Real Madriddal szemben 1–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-elődöntő 10. percében kellett lecserélni sérülés miatt. A belga klasszis korábban saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy biztosan nem lesz ott az Eb-n, most pedig arra is fény derült, hogy négy hónapot kell kihagynia a 70-szeres válogatott védőnek.A belga klasszis korábban saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy biztosan nem lesz ott az Eb-n, most pedig arra is fény derült, hogy négy hónapot kell kihagynia a 70-szeres válogatott védőnek.

„Vincent Kompany négy hónapra dőlt ki, de biztos vagyok benne, hogy erősebben tér majd vissza” – mondta Lieven Maesschalck, a belga válogatott fizioterapeutája.

A 30 éves védő öt különböző sérülés miatt mindössze 22 tétmérkőzésen játszott ebben a szezonban.

Szurkolj élőben az Eb-n! www.pegazus.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik