Liverpool: „Sterlingért nyolcvanmillió? Ez abszurd!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 16:21
null
„Luis Suárez és Daniel Sturridge mellett nagy helye volt Raheem Sterlingnek” (Fotó: Action Images)
Andy Dunn, a brit Sunday Mirror szakértője a lap mellékletében írt a Premier League-ben szereplő Liverpool játékosának, a 20 éves Raheem Sterlingnek a helyzetéről.

Mint ismert, Raheem Sterling a szezon végén mindenképpen szeretne távozni a Liverpooltól.

Andy Dunn, a Sunday Mirror szakértője elmondta véleményét a játékos és a klubja között kialakult szituációról.

„Véleményem szerint nem volt túl jó szezonja Sterlingnek – írta Dunn a lap mellékletében. – Az előző idényben azt hittem, hogy kiemelkedő játékos, ám ebben sok dolog közrejátszott. Ott volt előtte Luis Suárez, aki fantasztikus munkájának köszönhetően nagy helyet teremtett a húszesztendős angolnak, de ott volt Daniel Sturridge is, aki szintén remekelt.”

„Sterling így nagyszerű helyzetben volt, és a »környezete« miatt szárnyalt is. Ám ebben a kiírásban nem volt túl jó. Nem volt, akitől megkapta volna a támogatást, és ez meg is látszott a teljesítményén. Alapvetően nem volt annyira produktív, de nem is szerzett annyi gólt, mint amennyit vártam volna tőle.”

„Azt mondom, a Liverpool 50 millió euró körüli összeget szeretne érte kapni, de van, aki szerint ez az összeg 80 millió euró. Hát, szerintem a 80 millió euró teljesen abszurd!”

„A szezon elején, amikor Brendan Rodgers, a Pool menedzsere azt mondta, hogy Sterling az egyik legjobb fiatal játékos Európában, szerintem már abban gondolkodhattak, hogy a lehető legtöbb pénzt kapják érte.”

A 20 éves játékos a 2014–2015-ös szezonban 52 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen 13-szor volt eredményes és kilenc gólpasszt osztott ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik