Liverpool: Klopp csak nevetett a hibámon – Alisson

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 12:12
A Liverpool brazil válogatott kapusa, Alisson a La Gazzetta dello Sportnak elárulta, a csapat menedzsere, Jürgen Klopp döntő szerepet játszott klubváltásában, és a német szakember nem neheztelt rá a Leicester City elleni hibája miatt sem.

„Amikor az AS Roma és a Liverpool megegyezett az átigazolásomban, Klopp felhívott FaceTime-on, és kifejtette, mik azok a célok, amiket közösen el akarunk érni a szezon során. Már akkor elkezdtem csodálni őt, amikor még csak a Dortmund vezetőedzője volt – mondta Alisson.Nagyon élvezem a vele való közös munkát, mert bár nem beszél sokat, mindig tudja, mikor mit kell mondania a játékosainak. Intelligens ember, nagyszerű személyiséggel.”

„A Leicester elleni meccs után Klopp csak nevetett a hibámon, és viccelődött velem. A lehető legjobb módon kezelte a helyzetet, mondta, ne veszítsem el az önbizalmamat és játsszak így továbbra is. Ami a játékstílusomat illeti, az angol kifejezés szerint egy afféle »sweeper-keeper«, azaz söprögető kapus vagyok, mindig is így játszottam, szeretek támogatást adni a védelemnek és részt venni a játékban. Van néhány csapat, amelynek játékához illik a stílusom, de Klopp akart a legjobban” – tette hozzá a brazil kapus.

A nyáron 62.5 millió euróért igazolt Alisson eddig a Chelsea elleni angol Ligakupa-mérkőzést leszámítva a Liverpool összes meccsén kezdőként lépett pályára, és már négy, kapott gól nélküli mérkőzése is volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik