Liverpool: Hála istennek, távozhattam a klubtól - Sahin

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 18:58
Nuri Sahin, a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund kölcsönjátékosa nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, hálával tartozik istennek azért, hogy volt lehetősége elhagyni korábbi együttesét, a Liverpoolt.

A 24 esztendős török középpályást a Real Madrid adta kölcsön 2012 augusztusában a Liverpoolnak, ám a „vörösöknél” mindössze tizenkét tétmérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett. Sahin ezek után úgy döntött, elhagyja az angol klubot, és a „királyiak” jóváhagyása mellett 2014 nyaráig egykori sikerei színhelyére, a Borussia Dortmundba szerződött, szintén kölcsönben. A török válogatott labdarúgó a spanyol As-nak adott nyilatkozatában ecsetelte a Liverpoolban tapasztalt körülményeket.

„Brendan Rodgers azt akarta, hogy a »tízes posztján« játsszak, de én nem szeretek a csatár mögött futballozni – kezdte Sahin. – Beszéltem vele, és megkérdeztem tőle, miért játszatott ott. Az nem az igazi pozícióm. Nem tudott válaszolni. Sajnálom, ami történt.”

„Csodálatos érzés vörös mezben pályára lépni az Anfield Roadon. De ha nem játszottam volna ott, talán nem lettem volna képes visszatérni a Dortmundhoz. Hála istennek, volt lehetőségem elhagyni a Liverpoolt” – fohászkodott a török középpályás, majd jelenlegi helyzetéről is beszélt.

„Fizikailag és lelkileg is jól érzem magam, minden tökéletes. Mióta visszatértem Németországba, sokkal jobban érzem magam” – tette hozzá Sahin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik