Liverpool: Firmino triplázott, Bogdán Ádám a kapuban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 17:43
null
Ha tétmeccsen még nem is, felkészülési mérkőzésen Bogdán ismét védett a Liverpoolban (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Liverpool zárt kapus felkészülési mérkőzésen 5–1-re megverte a Videoton korábbi Bajnokok Ligája-ellenfelét, a walesi TNS-t. A „vörösök” melwoodi edzőközpontjában rendezett meccsen Bogdán Ádám állt a hazaiak kapujában.

 

A hétfői találkozón azok a játékosok kaptak szerepet, akik a Stoke City elleni szezonnyitón nem, vagy csak keveset játszottak. A Liverpool kezdőcsapatába többek között Bogdán Ádám, Emre Can, Lucas Leiva, Alberto Moreno, Divock Origi, Mamadou Sakho és Kolo Touré is bekerült, majd Roberto Firmino is pályára lépett.

A Premier League-ben szereplő együttes Firmino mesterhármasának, valamint Danny Ings és Lazar Markovics góljának köszönhetően végül 5–1-re legyőzte a The New Saintset, amelyet a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a Videoton búcsúztatott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik