Liverpool: Ez egyeduralkodóvá teszi a Man. Cityt – Klopp

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 10:22
null
Klopp elismeréssel beszélt a riválisról (Fotó: AFP)
A Premier League 2018–2019-es kiírásának eddigi talán legnagyobb rangadóját rendezik vasárnap, amikor a címvédő Manchester City az első számú kihívónak tekinthető Liverpoolhoz látogat. A találkozót megelőzően a Pool menedzsere, Jürgen Klopp méltatta Pep Guardiola együttesét.

 

„Elképesztően erősek, a csapat nagyon együtt van, kivételes anyagi erőforrással és menedzserrel rendelkeznek. Ez nagyszerű párosítás, ami a világ futballjában egyeduralkodóvá teszi őket – a PSG-vel együtt. Mindazonáltal megküzdünk velük a bajnokságban, és ha úgy hozza a sors, akkor a Bajnokok Ligájában is” – mondta Jürgen Klopp.

„Bizonyítanunk kell, hogy olyan jók vagyunk, mint amennyi bennünk van, és amit már megmutattunk néhányszor. Most nincs akkora nyomás, de érdekes lenne látni, hogy a harmincadik. fordulóban ki tudná kezelni a nyomást.”

A német szakember kiemelte, hogy mit tart a Manchester City legnagyobb erősségének.

„A legfontosabb, hogy szórakoztassuk a nézőket. Ez a labdarúgás lényege. Nem mentünk életeket, nem hozunk létre semmit, kizárólag a futballban vagyunk jók. Ha nem szórakoztatnánk a nézőket, mi értelme lenne az egésznek? Sajnos ez nem mindig lehetséges, és így is rengeteg munka van benne, de megéri. Ebben Guardiola csapatai a legjobbak, ezt könnyű beismerni, mert nyilvánvaló. Ennek ellenére más dolgokban mi sem vagyunk rosszak, s ezért talán nem mi vagyunk a legkellemesebb ellenfél a Citynek. De ez nem jelent semmit vasárnap, száz százalékot kell nyújtanunk, ha nem száztízet, csak így vehetjük fel a versenyt velük.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

16.00: Burnley–Huddersfield Town
16.00: Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers
16.00: Leicester City–Everton
16.00: Tottenham Hotspur–Cardiff City (Tv: Spíler1)
16.00: Watford–AFC Bournemouth
18.30: Manchester United–Newcastle United (Tv: Spíler1)
Vasárnap
13.00: Fulham–Arsenal (Tv: Spíler1)
15.15: Southampton–Chelsea (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1)
Péntek
Brighton & Hove Albion–West Ham United 1–0 (G. Murray 25.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 21– 3 +18 19
2. Liverpool 7 6 1 15– 3 +12 19
3. Chelsea 7 5 2 15– 5 +10 17
4. Tottenham 7 5 2 14– 7 +7 15
5. Arsenal 7 5 2 14– 9 +5 15
6. Watford 7 4 1 2 11– 8 +3 13
7. AFC Bournemouth 7 4 1 2 12–12 0 13
8. Leicester City 7 4 3 13–10 +3 12
9. Wolverhampton 7 3 3 1 8– 6 +2 12
10. Manchester United 7 3 1 3 10–12 –2 10
11. Everton 7 2 3 2 11–11 0 9
12. Brighton & Hove Albion 8 2 2 4 9–13 –4 8
13. Burnley 7 2 1 4 9–11 –2 7
14. Crystal Palace 7 2 1 4 5– 8 –3 7
15. West Ham 8 2 1 5 8–13 –5 7
16. Southampton 7 1 2 4 6–11 –5 5
17. Fulham 7 1 2 4 8–16 –8 5
18. Newcastle 7 2 5 4–10 –6 2
19. Cardiff City 7 2 5 4–16 –12 2
20. Huddersfield Town 7 2 5 3–16 –13 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik