Liverpool: Elmegyek, mert megígérték nekem - Suárez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.07. 08:14
null
Suárez úgy érzi: szakmailag kevesebb lenne a BL nélkül (Fotó: Reuters)
Luis Suárez még az angol Liverpool futballistája ugyan, de nagy a valószínűsége, hogy ezen a nyáron klubot vált. Minden bizonnyal az Arsenalban köt ki. A Liverpool ugyan köti az ebet a karóhoz, az uruguayit a klubhoz, a játékos azonban egy tavalyi megállapodásra hivatkozva szinte már szabadnak érzi magát és távozna. Szakmai érdekeire hivatkozva.

 

„Tavaly már volt lehetőségem arra, hogy egy nagy európai klubhoz igazoljak, de maradtam, azzal a feltétellel, hogyha nem sikerül bejutnunk a Bajnokok Ligájába, akkor idén viszont távozhatok – emlegette fel a közelmúltat Luis Suárez. – Legjobb tudásom szerint teljesítettem, de ez is kevésnek bizonyult, mert nem sikerült az első négyben végeznünk.”

A klub és a játékos tavaly új szerződést kötött egymással, amelybe záradékként bekerült a 40 millió fontos tétel. Erről azonban a játékos és a klub is mást állít. Suárez szerint ez az ő kivásárlási ára, tehát az erre egy fontot rátevő Arsenal máris viheti. Ezzel szemben a Liverpool nem ismeri el ezt az összeget kivásárlási árnak, meglátásuk szerint ez csak a kikiáltási ár. Az alku innen indul, és aki nem teszi le első ajánlatnak a beugró tétet a támadóért, azzal nem is érdemes mit kezdeniük, az számukra komolytalan vevőjelölt.

„Nem érzem, hogy elárultam volna a Liverpoolt, mert ők ígértek meg nekem valamit – vélekedik erről Suárez. – Egy évvel ezelőtt a szavukat adták, és azt akarom, hogy ezt az ígéretüket tartsák tiszteletben. Ráadásul ez nem csak szóbeli megállapodás az edzővel, hanem írásos szerződésben is szerepel. Nem azért akarok másik klubhoz menni, hogy ezzel megsértsem a Liverpoolt.”

A liverpooli szurkolók ellenben másként gondolják. Ők viselt dolgai ellenére – rasszista megjegyzés Patrice Evrára, Braniszlav Ivanovics fülének megharapása – is kitartottak a súlyos pénzbüntetéssel és hosszú eltiltással sújtott támadó mellett. A 2011 januárjában a holland Ajaxtól 22.8 millió fontért megvásárolt légióst összesen 18 meccsről tiltották el, legutóbbi, tízmeccses eltiltásából hat még érvényben van. És még így is nagyszerűen teljesített, szállította a gólokat, amiért szerződtették: 96 liverpooli meccsén 51-szer talált be az ellenfeleknek, ebből 30 alkalommal a legutóbbi szezonban.

„Meg kell érteniük az embereknek, hogy a karrierem az elsődleges szempont. Kevesebb mint száz meccsen több mint ötven gólt szereztem náluk, ráadásul a klub akkora nyereséget kaphat értem, mint amennyiért megvettek. Engem nem az anyagiak motiválnak abban, hogy távozzak, hanem a szakmai kihívás, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetek, mert ez az elsődleges szempont.”

Az uruguayit a nyáron a spanyol Real Madriddal is szóba hozták, a liverpooliaknak persze már az sem tetszett.

„Csak megkérdezték tőlem, hogy játszanék-e a Realban. Ez olyan, mintha bárki mástól megkérdeznék, hogy állást változtatna, ha a szakmája csúcsát jelentő munkahelyen dolgozhatna. De hiszen mindenki erre törekszik az életében! Én is őszintén válaszoltam: igen, igen. Pont aznap nyilatkozott Pepe Reina is, aki a Barcelonával kapcsolatban említette meg ugyanezt, csak neki senki nem vetette ezt a szemére, nem úgy, mint nekem. Mert ez tőlem tiszteletlenség volt. Ez mindig ugyanaz: rám más szabályok vonatkoznak, mint a többiekre.”

Az Arsenal a még BL-indulást jelentő 4. helyen végzett a bajnokságban, 12 ponttal megelőzve a hetedik Liverpoolt. Suárez liverpooli szerződése 2018 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik