Liverpool: Bogdán Kloppról, Gerrardról, kapusgyűlöletről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.01. 09:55
null
Bogdán Ádám a Liverpool edzésén (Fotó: Action Images)
A Liverpool Echo exkluzív interjút közölt a Liverpool magyar labdarúgójával, a nyáron szerződtetett Bogdán Ádámmal – ebből idézünk.

 

„Bevallom, ebből mostanában többet kell innom, másként nem megy!” – mutatott kávéscsészéjére a magyar kapus a beszélgetés kezdetén, utalván arra, hogy nyár óta egy kislány boldog édesapja, és ez bizony odahaza is munkával jár.

SZERDÁN ÚJRA A KAPUBAN?
A Ligakupában eddig mindkét őszi mérkőzésen Bogdán Ádám védte a Liverpool kapuját – vajon így lesz szerdán este a Southampton elleni idegenbeli meccsen is?
„Egyelőre nem hirdettek csapatot, vagyis nem tudjuk, ki játszik majd, de nyilvánvalóan szeretném ott folytatni, ahol az előző fordulóban abbahagytam. Majd meglátjuk – mondta Bogdán a »vörösök« hivatalos honlapjának. – Számomra eddig egyedül a Ligakupában nyílt játéklehetőség, úgyhogy létfontosságú, hogy továbbjussunk, és újabb mérkőzést kaphassak a menedzsertől. Az előző két meccs elég jól sikerült, tapasztalatszerzésnek és emléknek is fantasztikus volt, szóval reménykedem a hasonló folytatásban.”

„Az apaság segít abban, hogy kikapcsolj a munkádból. Persze azzal is jár, hogy miután száz százalékot nyújtasz az edzésen, száz százalékot kell nyújtanod odahaza is… Apaként egészen másképp látod a világot, nem rágódsz kevéssé fontos dolgokon. Megtanulod, min érdemes.”

Bogdán beszélt arról is, hogy egy ideje rendszeresen konzultál sportpszichológussal, aki segít neki könnyebben feldolgozni a problémás pillanatokat.

„Minden egyszerűbbé válik, ha beszélgethetsz ezekről egy szakértővel. Az ember nagyjából tudja, mi a fontos, mire kell igazán odafigyelnie, de annyi minden történik körülötted, ami kizökkenthet… Különösen egy olyan ember esetében, amilyen én is vagyok, aki mindenben a tökéletességre törekszik. A pszichológus abban segít például, hogy olyan dolgokon ne rágódj, amiket nem tudsz befolyásolni, ehelyett arra összpontosíts, ami valóban rajtad múlik.”

A magyar légiós nagy tisztelettel beszélt a Liverpoolban már négy menedzsert „túlélő” holland kapusedzőről, John Achterbergről.

„Először is, az ő ajánlása nélkül aligha lennék a csapatnál. Júliusban kezdtük a közös munkát, ami eleinte egyáltalán nem volt könnyű. Magasak az elvárások itt, hozzá kellett szoknom. John nehéz meccsszituációkat teremt az edzéseken, hogy felkészítsen minden élesben várható eshetőségre. Nagyon örülök, hogy a közelmúltbeli edzőváltás őt nem érintette. Tudom, mit vár tőlem, tudom, mit kell tennem, hogy jobb legyek, és tudom, hogy mindenben számíthatok rá. Fontos szereplője az életemnek, örülök, hogy együtt dolgozhatunk.”

Az Eb-szereplés kiharcolásának pillanataiban 
(Fotó: Szabó Miklós)
Az Eb-szereplés kiharcolásának pillanataiban (Fotó: Szabó Miklós)

S hogy milyen az amerikai holt idényben Liverpoolba hazatérő Steven Gerrarddal tréningezni?

„Nagyszerű! A klub valaha volt legjobb játékosainak egyike, egy helyi legenda, akivel ünnep együtt gyakorolni. Egy edzés általában nagyon hétköznapi elfoglaltság, de én jobbnak láttam megcsípni magam, hogy valóban az történik-e velem, amit látni vélek… Éveken át figyeltem a televízióban, sok remek megmozdulására emlékszem, aztán egyszer csak arra eszmélek, hogy itt edz mellettem… Óriási! Számomra fantasztikus élmény, biztos vagyok benne, hogy neki is az, hogy velem dolgozhat, nemde bár? Megkérdezzük tőle, ugye?”

A Gerrard-sztori végét nevetve mesélő magyar kapus beszélt Jürgen Kloppról is, és ahogyan korábban, ismét megállapította, a Liverpool nemrégiben kinevezett menedzsere pontosan olyan az életben, amilyennek a médiaszereplései alkalmával látszik.

„Az igazat megvallva még nem beszélgettem vele négyszemközt. De az édesapja kapus volt, úgyhogy van elképzelése erről a posztról. Nem ordít velünk, nem tartozik a kapusgyűlölő menedzserek közé, mert vannak olyanok is. Jó ember, nagyon világos és követhető elképzelése van a játékról, és az üzeneteit célba is juttatja. Képes elérni, hogy minden játékos a kívánt irányba húzza a szekeret, azt hiszem, ez a mérkőzéseken is jól látszik.”

Természetesen szóba került a magyar válogatott jövő nyári Európa-bajnoki szereplése is:

„Nagy esemény ez az ország életében, odahaza mindenki be van indulva. A gyerekek végre a saját csapatukért izgulhatnak egy nagy tornán, ezúttal nem kell Angliának drukkolnunk. Remélem, ki tudjuk használni a szereplés nyújtotta lehetőséget, és az Európa-bajnokság minden hozadéka a magyar futball fejlődését szolgálja majd!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik