Liverpool: bajban Klopp, nem maradt védője a címvédőnek

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 11:27
null
Fabinho sérülése a lehető legrosszabbkor jött a Liverpoolnak (Fotó: AFP)
Nincs könnyű helyzetben Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere, miután a gárda keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésén (2–0) újabb védője sérült meg.

 

A friss „áldozat” Fabinho, aki posztját tekintve védekező középpályás, ám kényszerűségből vissza kellett vonni a védelem közepére – a brazil játékos a Midtjylland elleni találkozó 30. percében sérült meg, ami miatt le is kellett cserélni.

Jürgen Klopp nagy problémája abból ered, hogy az alakulat sztárja, Virgil van Dijk az Everton ellen súlyos térdsérülést szenvedett, így ő sokáig nem is lesz bevethető, mellette ráadásul Joël Matip sem hozta le egészségesen a Mersey-parti derbit, igaz, a kameruni védő állapota a hírek szerint nem súlyos.

Viszont amennyiben Fabinho és Matip sem épül fel a hétvégére, akkor fel lesz adva a lecke Kloppnak, a Liverpool keretében ugyanis abban a helyzetben csupán egyetlen olyan középhátvéd marad Joe Gomez személyében, akinek van Premier League-tapasztalata is a poszton – szükség esetén a szakember megpróbálkozhat a 23 éves Nathaniel Phillipsszel vagy a 18 esztendős, holland korosztályos-válogatott Sepp van den Berggel, de egyikük sem lépett még pályára korábban az angol élvonalban. Ott van a keretben a 19 éves Neco Williams és a 24 éves Kosztasz Cimikasz is, ám előbbi jobbhátvéd, utóbbi pedig a bal oldalon szerepel, a védelem közepén egyiknek sincs túl sok tapasztalata.

A Liverpool legközelebb szombaton játszik tétmérkőzést, a Premier League-ben a West Hamet látja vendégül.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
, D-CSOPORT
Liverpool (angol)–Midtjylland (dán) 2–0 (Diogo Jota 55., Szalah 90+3. – 11-esből)
Atalanta (olasz)–Ajax (holland) 2–2 (D. Zapata 54., 60., ill. Tadics 30. – 11-esből, Lassina Traoré 38.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 2 2
3–0 +3 6
2. Atalanta 2 1 1 6–2 +4 4
3. Ajax 2 1 1 2–3 –1 1
4. Midtjylland 2 2 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik