Liverpool: az MU és a Bayern is hívta a csatárt, de hiába

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 09:29
A Manchester United és a Bayern München hívására is nemet mondott Divock Origi, a Liverpool belga támadója, mielőtt 2015-ben az Anfield Roadra szerződött.

„Korán bemutatkoztam a belga U16-os válogatottban, nagyon jó évem volt, rengeteg játékosmegfigyelő kereste az édesapámat. Azt is elmondta, hogy a Manchester United szeretne elvinni az akadémiájára, de voltak olasz és német érdeklődők is” – idézte a goal.com a 21 éves belgát, aki 2010-ben 15 évesen a Lille-hez került.

„Akkoriban a Lille volt a legszimpatikusabb, meg is látogattuk az edzőközpontját. Lenyűgöző volt, láthattam, ahogy Eden Hazard felnőtté válik és bajnok lesz a Lille-lel. Ez nagy hatással volt rám, meggyőzött arról, hogy jól nevelik a játékosaikat. Apám rám bízta a döntést, és én Lille-t választottam” – mondta Origi, aki 2015-ben hagyta el a francia csapatot.

„Már 2014-ben is rengeteg ajánlat érkezett, a Bayern is hívott. De leginkább a Liverpool győzött meg. Mindent tudtak rólam, még az U15-ös meccseim is megvoltak nekik videón, kedvesek voltak, bemutatták a központjukat, tudtam, ide kell jönnöm” – mondta a Pool csatára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik