Lampard: Katasztrófa lenne, ha nem jutnánk be a BL-be

Vágólapra másolva!
2011.02.18. 17:02
null
Lampard (balról a második) szerint katasztrófa lenne, ha lemaradnának a BL-ről (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea középpályása, Frank Lampard a BBC-nek nyilatkozva elmondta, katasztrófa lenne, ha az idény végén nem végeznének olyan pozícióban, amellyel kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájába. A középpályás védelmébe vette a Liverpooltól szerződtetett Fernando Torrest is, és kijelentette, a spanyol csatár fontos tagja lesz a csapatnak.

Mint ismert, a Chelsea legutóbb gól nélküli döntetlent játszott a Fulhammel a bajnokságban, aminek következtében az ötödik pozícióból várhatja a folytatást. Az éllovas Manchester Uniteddel szemben már 12 pont a londoniak hátránya, ennek ellenére Lampard tagadta, hogy a kupaküzdelmek élveznének prioritást a továbbiakban.

„Muszáj az első négyben végeznünk, mert igazi katasztrófa lenne, ha nem kvalifikálnánk magunkat a BL-be. Fontosak lesznek a soron következő kupameccsek is, ugyanis a bajnokságban egyre nehezebb jól szerepelni, így egyre nagyobb a jelentősége van a fináléba kerülésnek" – mondta Lampard. A Chelsea az FA-kupa negyedik fordulójában az Evertont fogadja, míg jövő héten az FC Köbenhavnnal találkozik a BL-ben.

Lampard védelmébe vette a Liverpooltól szerződtetett Fernando Torrest is (aki nem tudott betalálni az első két meccsén a „kékeknél"), és kijelentette: a spanyol támadó fontos tagja lesz a csapatnak.

„Valóban nem talált még be eddig, de az összes figyelem rá irányult. Az emberek azt szeretnék persze, ha egyből ugyanazt a teljesítményt nyújtaná, mint korábban, ám biztos vagyok benne, hogy érezhető különbséget fog jelenteni számunkra" – tette még hozzá a játékos, aki Torres és David Luiz januári szerződtetése kapcsán elmondta: örül, hogy ismét meghatározó futballistákat hoztak a Stamford Bridge-re.

„Nem éppen kiegyensúlyozott a teljesítményünk az idén, voltak sérüléseink és néhány szerencsétlen meccsünk, így pedig ebben a kiélezett versenyfutásban lemaradtunk az első helytől, ilyen egyszerű az egész" – nyilatkozta Lampard.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 26 16 9 1 57–25 +32 57
2. Arsenal 26 16 5 5 56–27 +29 53
3. Manchester City 27 14 7 6 43–24 +19 49
4. Tottenham 26 13 8 5 37–28 +9 47
5. Chelsea 26 13 6 7 46–22 +24 45
6. Liverpool 27 11 6 10 35–32 +3 39
7. Sunderland 27 9 10 8 33–33 0 37
8. Bolton 27 9 9 9 38–37 +1 36
9. Newcastle 27 9 8 10 42–38 +4 35
10. Stoke City 26 10 3 13 31–33 –2 33
11. Blackburn 27 9 5 13 34–42 –8 32
12. Fulham 27 6 13 8 28–28 0 31
13. Everton 26 6 12 8 33–36 –3 30
14. Birmingham 26 6 12 8 25–35 –10 30
15. Aston Villa 27 7 9 11 31–46 –15 30
16. Blackpool 26 8 5 13 39–50 –11 29
17. West Bromwich Albion 26 7 6 13 34–51 –17 27
18. Wigan 27 5 12 10 27–45 –18 27
19. West Ham 27 5 10 12 30–48 –18 25
20. Wolverhampton 26 7 3 16 26–45 –19 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik