- Utolsó módosítás:
- 2011-11-19 02:43:33
A magyar kapus a 73. percben állt be a West Hambe. Nyert az Arsenal, ikszelt a Pool
Kurucznak nem tudott gólt lőni az MU
Biztos győzelmet aratott a West Ham United otthonában a Manchester United a Premier League 15. fordulójában. Sir Alex Ferguson együttese 4–0-ra nyert a londoni csapat ellen, amelynek kapuját a 73. perctől Kurucz Péter őrizte.
![]() |
| Megérdemelten nyert a Manchester United (Fotó: Reuters) |
Természetesen a Manchester United volt a West Ham elleni találkozó esélyese, még annak ellenére is, hogy Londonban játszották a mérkőzést.
Az első félidőben ennek ellenére csak meddő mezőnyfölényt tudott kiharcolni az MU, amely – a rendes játékidő ráadásában – Paul Scholes bombagóljával szerzett vezetést, és így előnnyel vonulhatott a szünetre. A veterán angol középpályás igazi "scholesos" gólt szerzett: a tizenhatos előterében átvette a labdát, majd elemi erővel lőtt a hazai kapuba.
A második félidőből negyedóra telt el, amikor a vendégek egy gyönyörű találattal duplázták meg előnyüket: Ryan Giggs szenzációs labdaátvétele után lekészítette a labdát az érkező Darron Gibsonnak, aki futtából lőtt a bal sarokba.
A 71. percben pedig végleg eldőlt a három pont sorsa. Antonio Valenciának nem volt nehéz dolga, csak a gólvonal előtt bele kellett „botlania" Anderson labdájába. Sikerült. Egy perccel később pedig Wayne Rooney találatával már 4–0-ra vezetett a Manchester United – ez is lett a végeredmény.
Az angol támadó gólja után a hazaiak kapujába – az addig nem sokat mutató Robert Green helyére – Kurucz Péter állt be. Az Újpestről érkezett kapus hibátlanul látta el feladatát.
Az Arsenal mérkőzése előtt megsérült Eduardo is, így az „ágyúsoknak" klasszikus csatár nélkül kellett pályára lépniük a Stoke City ellen.
A sérül Robin van Persie és Nicklas Bendtner távollétében Andrej Arsavin játszott csatárt – sikerrel. Az orosz klasszis a 26. percben juttatta vezetéshez csapatát. Öt perccel azután, hogy Cesc Fabregas tizenegyest hibázott...
![]() |
| Arsavin szerezte az első gólt (Fotó: Reuters) |
A második félidő közepén Aaron Ramsey biztosította be az egész mérkőzésen fölényben játszó londoniak sikerét. Az Arsenal a legutóbbi három tétmérkőzését elveszítette, úgyhogy Arsene Wenger együttesének nagyon jókor jött a győzelem.
Steven Gerrard az 500. mérkőzését játszotta a Liverpool színeiben. A „vörösök" azonban nem tudták győzelemmel megünnepelni csapatkapitányuk jubileumát, a Pool ugyanis csak gól nélküli döntetlent játszott a Blackburn otthonában.
Az Aston Villa ellen vereséget szenvedő Hull Cityben Halmosi Péter nem játszott.
| 15. FORDULÓ |
| Arsenal–Stoke City 2–0 (Arsavin 26., Ramsey 79.) |
| Aston Villa–Hull City 3–0 (Dunne 13., Milner 29., Carew 88. – 11-esből) |
| Blackburn Rovers–Liverpool 0–0 |
| West Ham United–Manchester United 0–4 (Scholes 45+1., D. Gibson 61., Valencia 71., Rooney 72.) |
| Wigan Athletic–Birmingham City 2–3 (N'Zogbia 33., J. Gomez 89., ill. S. Larsson 61., 72. Benítez 66.) |
| Wolverhampton–Bolton Wanderers 2–1 (Craddock 3., ill. Miljas 63., ill. Elmander 79.) |
| 1. Chelsea | 14 | 12 | – | 2 | 36– 8 | +28 | 36 |
| 2. Manchester United | 15 | 11 | 1 | 3 | 34–13 | +21 | 34 |
| 3. Arsenal | 14 | 9 | 1 | 4 | 38–18 | +20 | 28 |
| 4. Tottenham | 14 | 8 | 2 | 4 | 33–19 | +14 | 26 |
| 5. Aston Villa | 15 | 7 | 5 | 3 | 25–14 | +11 | 26 |
| 6. Liverpool | 15 | 7 | 3 | 5 | 31–20 | +11 | 24 |
| 7. Manchester City | 13 | 5 | 7 | 1 | 24–17 | +7 | 22 |
| 8. Birmingham | 15 | 6 | 3 | 6 | 15–16 | –1 | 21 |
| 9. Sunderland | 14 | 6 | 2 | 6 | 21–20 | +1 | 20 |
| 10. Stoke City | 15 | 5 | 5 | 5 | 13–17 | –4 | 20 |
| 11. Fulham | 14 | 5 | 4 | 5 | 18–16 | +2 | 19 |
| 12. Blackburn | 15 | 5 | 3 | 7 | 16–28 | –12 | 18 |
| 13. Burnley | 15 | 5 | 2 | 8 | 19–33 | –14 | 17 |
| 14. Wigan | 15 | 5 | 2 | 8 | 17–34 | –17 | 17 |
| 15. Hull City | 16 | 4 | 4 | 8 | 17–34 | –17 | 16 |
| 16. Everton | 14 | 4 | 3 | 7 | 17–25 | –8 | 15 |
| 17. West Ham | 15 | 3 | 5 | 7 | 24–30 | –6 | 14 |
| 18. Wolverhampton | 15 | 3 | 4 | 8 | 14–28 | –14 | 13 |
| 19. Bolton | 14 | 3 | 3 | 8 | 17–29 | –12 | 12 |
| 20. Portsmouth | 15 | 3 | 1 | 11 | 13–23 | –10 | 10 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







