Ki az a Bergkamp? - a holland nem kellett a Spursnek '95-ben

Vágólapra másolva!
2014.09.25. 19:51
null
Bergkamp végül az Arsenalba igazolt, a többi már történelem (Fotó: arsenal.com)
Hétvégén (szombat, 18.30) nem akármilyen derbit rendeznek Londonban – az Arsenal az ősi rivális Tottenhamet fogadja. A Spurs-rajongók számára azonban nagyon fájó sztorira világított rá Harry Harris újságíró egy rádióműsorban.

A Spurs Show-ban éppen a klubvezetőkről folyt a diskurzus, egészen pontosan arról, hogy a döntéshozók – lehet, remek üzletemberek – nem biztos, hogy mindig értenek a futballhoz.

Az általánosságok után Harris egy konkrét példát említett. Történt ugyanis, hogy Harris 1995-ben megtudta, hogy egy bizonyos Dennis Bergkamp nem érzi túl jól magát az Interben, s szeretne váltani, de nemcsak a csapatot, hanem az országot is elhagyná – a holland ráadásul legszívesebben Angliában futballozna. Tudott volt Bergkampról az is, hogy gyerekkora óta Tottenham-szurkoló volt, a klub legendája, Glenn Hoddle volt a példaképe.

A Spurshöz kötődő újságíró nem is habozott, egyből leadta az infót Alan Sugarnak, a Tottenham akkori elnökének, aki azonban meglepő választ adott: még soha nem hallott Dennis Bergkampról.

Ennek ellenére Sugar ismertette a helyzetet a csapat akkori menedzserével, Garry Francisszel, aki úgy gondolta, hogy Bergkamp nem fog majd elég gólt lőni, s nem lesz képes ugyanarra a teljesítményre, mint Chris Armstrong...

Az átigazolásból így nem is lett semmi, pár héttel később pedig az Arsenal bejelentette Bergkamp szerződtetését.

A többi pedig már történelem. A holland ikon eredményeit most nem ecsetelnénk, csak annyit említünk meg, hogy az 1995-től 2006-ig a klubot erősítő Bergkampnak fél éve szobrot állítottak az Emirates előtt.

BERGKAMP EMLÉKEZETES GÓLJA A TOTTENHAM ELLEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik