Képek: beindult a mémgyár, szétszedik Kane-t a gólja miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 20:17
Mint arról beszámoltunk, hivatalosan Harry Kane-nek ítélték a Tottenham második gólját, amellyel a londoni alakulat 2–1-re legyőzte múlt szombaton a Stoke Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A döntés erősen megkérdőjelezhető, ennek megfelelően azonnal beindult a mémgyár a Twitteren.

A Premier League illetékesei közvetlenül a mérkőzés után Christian Eriksent jelölték meg a második Tottenham-gól szerzőjeként, hiába esküdözött Kane, hogy a vállával beleért a labdába a dán középpályás szabadrúgása után.

„A lányom életére esküszöm, hogy beleértem a labdába, de semmit sem tehetek. Ha megváltoztatják a döntésüket, megváltoztatják, ha hisznek nekem, akkor hisznek… Ez van. A legfontosabb azonban, hogy megnyertük a meccset” – nyilatkozta a találkozó után az angol válogatott csatár.

A Premier League ezzel foglalkozó testülete figyelembe vette a játékos „vallomását”, majd újra megnézte a felvételeket, és végül szerdán úgy döntött, hogy Kane-t illeti meg a gól. Ezzel elmondható, hogy sorozatban a harmadik idényében is eljutott 25 találatig az angol élvonalban, és csak néggyel van lemaradva a góllövőlistát vezető Mohamed Szalahtól.

A döntés azonban erősen megkérdőjelezhető a felvételek alapján, így beindult a mémgyár: a Twitter-felhasználók egy része újabb rejtélyekről „rántotta le a leplet”. Olyan gólok következnek, amelyeknél Kane is „ott volt”.

A Tottenham fellebbezett, hogy Cristiano Ronaldo Juventusnak lőtt gólját Kane-nek ítélje oda az UEFA:

SportsJOE on Twitter

BREAKING: Spurs appeal to UEFA for Ronaldo's penalty kick goal v Juventus to be awarded to Harry Kane.


Sőt, Torinóban, Ronaldo ollózós góljánál sem minden úgy történt, mint azt láttuk:

Kristian on Twitter

BREAKING: Spurs appeal to UEFA for Ronaldo's overhead kick goal v Juventus to be awarded to Harry Kane.

Maradona „Isten keze”-gólja körül is akadnak még kérdések:

CheekySport on Twitter

thingsharrykanehasclaimed Harry Kane scored the Hand of God Goal in the 1986 World Cup



Kane a világ minden pontján „feltűnt”, többek között Lionel Messit és Robin van Persie-t is megelőzte:

BenchWarmers on Twitter

Goals Harry Kane was awarded this week.



Aaron Ramsey sarkazós csodagólja körül sem tisztázott még minden körülmény:

P¹⁴ on Twitter

What Harry Kane sees


Ráadásul a Tottenham állítólag fellebbez a NASA-nál is – szerintük Kane lépett először a Holdra:

The Harry Kane Appeal on Twitter

Tottenham have appealed to NASA that the first one to reach the moon was actually Harry Kane. Harry Kane - "Swear on my daughters life I was the First


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik