Kép: az MU-kiszemelt titka a FIFA 15-ből derült ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.31. 19:05
Francia lapértesülések szerint az AS Monaco tehetséges támadója, Anthony Martial már mindenben megegyezett a Manchester Uniteddel, de a két klub még alkudozik egymással. Ha pedig valóban aláír, kell majd egy kicsit magyarázkodnia…

Mint arról beszámoltunk, a L'Équipe arról tudósított, hogy a manchesteriek 50 millió eurót kínáltak a 19 éves csatárért, ám egyelőre nem sikerült megegyezni a transzferről – de még ma hivatalossá válhat az átigazolás.

Igen ám, akad azonban egy probléma: a közösségi oldalak nem felejtenek.

A „vörös ördögök” fanatikusai azonnal rá is leltek a kínos foltra a múltból: Martial a Liverpoolnak drukkol.

Ezt a következtetést egyébként többek között abból a tweetből vonták le, melyen látszik, hogy a francia támadó a „vörösökkel” játszik a FIFA 15-ben – és gyepálja el a teljes mezőnyt.

Egy apró, liverpoolos folt a múltból (Fotó: 101greatgoals.com)
Egy apró, liverpoolos folt a múltból (Fotó: 101greatgoals.com)

Azért ha elkezdi rúgni a gólokat a manchesteriek mezében, vélhetően meg tudnak bocsátani ezért a „szentségtörésért”…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik