James Rodríguez vagy Bebé? A Manchester United utóbbi mellett döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.30. 09:52
null
James Rodríguez gólt ünnepel – az MU vezetői pedig verik a fejüket a falba (Fotó: Reuters)
Érdekes sztori látott napvilágot az angol sportsajtóban. A Guardian beszámolója szerint a Manchester United négy évvel ezelőtt aprópénzért, ötmillió fontért megvásárolhatta volna a 2014-es világbajnokságon remeklő kolumbiai James Rodríguezt, de Sir Alex Ferguson jobbnak látta, ha Bebével erősíti meg támadósorát.

A történet felidézéséhez 2010-ig kell visszamennünk az időben. A Guardian úgy tudja, jó kapcsolatokat ápoló dél-amerikai megfigyelője közvetítésével az MU-nak ötmillió fontért felajánlották az akkor az argentin Banfieldben játszó James Rodríguez szerződtetését, de a manchesteriek nem éltek a lehetőséggel, sőt még válaszra sem méltatták a játékosügynököt.

Helyette néhány héttel később valamivel több mint 7 millió fontért megvásárolták a Vitória Guimaraestől Bebét, akit Ferguson addig csak videofelvételeken látott játszani…

Térjünk vissza a jelenbe, 2014 nyarára! A két futballista által befutott karrier között zongorázni lehet a különbséget.

A brazíliai vb kolumbiai felfedezettje 2010-ben végül a Portót választotta, amely tavaly 45 millió euróért adta tovább a Monacónak. A hercegségbeli együttes mellett többek között a veszett fejsze nyele után kapkodó Manchester United is érdeklődött a játékos iránt, de nem sikerült magához csábítania az 1991-es születésű futballistát.

A francia alakulattal 2018-ig szerződésben álló „Hamesz” piaci értéke manapság 35 millió euró körül mozog, de a dúsgazdag európai klubok valószínűleg nem sajnálnának jóval több pénzt kifizetni érte.

A négy évvel ezelőtt az MU-ba szerződő Bebé finoman fogalmazva sem váltotta meg a világot. A megvásárlását követő szezonban mindössze hét tétmeccsen lépett pályára a „vörös ördögök” színeiben, és két gólt szerzett.

A következő nyáron a Besiktasnak, majd a Rio Avénak, míg a legutóbbi idényben a Pacos Ferreirának adta kölcsön az angol csapat a portugál szélsőt, aki a 2013–2014-es évadban már valamit megcsillantott tudásából: 27 bajnokin 12 góllal segítette alkalmi együttesét. Persze a közelébe sem érhet a vb-n tündöklő Rodríguez elismertségi szintjének, de az alapozás során Louis van Gaaltól kaphat egy újabb esélyt a bizonyításra.

Mint köztudott, a Manchester United nemcsak a kolumbiai támadó szerződtetésének elmulasztásával követett el hibát, hanem Paul Pogbával kapcsolatban is. Annyi különbséggel, hogy a francia válogatott középpályás az MU kötelékéhez tartozott, de két évvel ezelőtt a több játéklehetőség reményében a Juventushoz igazolt, melynél kiteljesedett, és mostanság már 45 millió euróra értékelik.

Egy kis Bebé-show:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik