Hargreaves: Kísérleti malacként kezeltek az MU-nál

Vágólapra másolva!
2011.09.23. 18:15
null
Hargreaves többet játszott volna<br /> az MU-ban, de... (Fotó: Reuters – archív)
Címkék
Élesen bírálta a Manchester United labdarúgócsapatának orvosi stábját a klub korábbi játékosa, Owen Hargreaves. A városi rivális Manchester Cityt erősítő középpályás – aki az előző három idényben alig léphetett pályára, hiszen folyamatosan sérüléssel bajlódott – szerint a „vörös ördögök&quot; doktorainak köszönheti, hogy olyan hosszasan nem játszhatott.

Owen Hargreaves nagy ígéretként érkezett a Bayern Münchentől 2007 májusában mintegy 17 millió fontért, ám folyamatos sérülései miatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A 30 éves középpályás íngyulladással bajlódott, amely miatt a 2008–2009-es szezon során két térdműtéten is átesett.

„Kaptam néhány injekciót, azonban a fájós ín már soha nem lett olyan, mint régen. A kezelés után megpróbáltam lábra állni, az orvosok azt mondták, jó állapotban vagyok, de én úgy éreztem, mintha üvegből lenne az az ín. Utólag úgy gondolom, nem kellett volna az a sok injekció" – kezdte a United orvosi stábjának értékelését Hargreaves.

„Kísérleti malac voltam az ínsérülésem kezelése során. Nehéz időszak volt az számomra. A Unitednél mindenki kedves, és megpróbálja a legtöbbet kihozni magából, azonban időnként eljutunk egy olyan pontra, ahol döntést kell hoznunk. Az orvosok azt mondták, a kezelés segíteni fog, azonban egyedül kellett összeraknom a képet a sérülésemről, ami rendkívül frusztráló volt" – tette hozzá a 30 éves középpályás.

Hargreaves lejáró szerződését 2011 júniusában nem hosszabbította meg a Manchester United, így a futballista ingyen igazolhatóvá vált. Több klubbal is szóba hozták a középpályást – aki az interneten videókat tett közzé felkészüléséről –, végül a Manchester City szerződtette.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a klub orvosi stábjának védelmére kelt, sőt, épp az ellenkezőjét állította annak, amit Hargreaves ecsetelt. A skót szakember szerint a legjobb szakemberek dolgoznak az MU-nál.

„Az orvosunk és az öt fizioterapeutánk fantasztikus. Ami azt illeti, az orvosi stáb az egyik ok annak, hogy az utóbbi évben ilyen sikeresek tudtunk lenni. Úgy gondolja, sikeresek lennénk, ha a doktorok nem végeznének maximálisan tökéletes munkát? Ez az én véleményem, ami sokkal fontosabb annál, amit mások mondanak" – kelt orvosai védelmére Sir Alex Ferguson.

Hargreaves a Birmingham City ellen 2–0-ra megnyert Ligakupa-mérkőzésen már be is mutatkozott a Manchester Cityben, nem is akárhogyan: kezdőként lépett pályára, és zseniális gólt szerzett.

HARGREAVES IDÉNYEI AZ MU-BAN
Hargreaves első, Manchester Unitedben eltöltött idényében még 34 tétmérkőzésen lépett pályára, ám a következő három szezonban mindössze öt meccs jutott neki folyamatos sérülései miatt.

Roberto Mancini, a City menedzsere nagyon boldog volt a 30 éves középpályás játékát látván, és reméli, oszlopos tagjává tud válni a manchesteri csapatnak.

„Nagyon örülök Owen játékának, remek volt minden megmozdulása, kiváló passzokat adott, és csodálatos gólt lőtt – mondta Mancini. – Ha így folytatja, nemcsak a Citynek, de az angol válogatottnak is újra oszlopos tagja lehet. Minden esélye megvan rá, hogy ugyanaz a nagyszerű játékos legyen, mint aki korábban volt."

A MANCHESTER UNITED KÖZLEMÉNYE
„A Manchester United csalódott Owen Hargreaves szavai miatt. A klub a legjobb ellátást biztosította számára három évig, és csalódottan vette tudomásul, hogy nem lehetett a csapat része abban a sikeres időszakban. Az orvosi jelentéseket megosztottuk a Manchester Cityvel. A United nem ismeri el Owen szavainak érvényességét. Az MU-nál a világ legjobb egészségügyi szakemberei dolgoznak, akik jelentős mértékben hozzájárultak a klub sikereihez az elmúlt szezonokban" – olvasható az MU közleményében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik