Felkészülés: utolsó percbeli gól óvta meg a Man. Unitedet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 14:04
Döntetlennel folytatta ázsiai túráját a Manchester United labdarúgócsapata: David Moyes legénysége pénteken az utolsó pillanatokban mentette 2–2-re az eredményt a japán Cerezo Osaka vendégeként.

Bár az első nagy helyzetet Robin van Persie puskázta el, a vezetést a japán csapat szerezte meg: Szugimoto Kenju használta ki Chris Smalling hibáját. Nem sokkal később Danny Welbeck kapufát lőtt.

A második játékrészben Kagava Sindzsi előbb kihagyott egy tizenegyest, kisvártatva azonban ő volt az, aki a kapunak háttal állva átvette a labdát, majd a kapus lába között a hálóba küldte az egyenlítő gólt.

Az állás nem sokáig maradt így: Minamino Takumi nagyszerű felső sarkos lövéssel mattolta az egyébként jól védő Anders Lindegaardot. A második hazai gól után kis híján jött a harmadik, ám mivel a megpattanó lövést a dán kapus bravúrral hárította, a folytatásban megteremtődött a lehetőség az egyenlítésre – Wilfried Zaha élt is vele a lefújás előtti pillanatokban.

A manchesterieknek két vereség és egy győzelem után ez volt az első döntetlenjük a forró és párás időjárással nehezített ázsiai turnén; legközelebb hétfőn, Hongkongban lépnek pályára.

A mérkőzés összefoglalója

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Cerezo Osaka (japán)–Manchester United (angol) 2–2 (1–0)
Gólszerző:
Szugimoto (33.), Minamino (64.), ill. Kagava (54.), Zaha (92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik