FA-kupa: megnézte Ronaldót és Messit - klubja megbüntette

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 16:20
A St Albans City védőjét, John Frendót megbüntette klubja, amiért csapata FA-kupa-mérkőzésén nem lépett pályára, helyette Madridba utazott, hogy élőben nézze meg az el Clásicót.

Az angol hatodosztály déli régiójában szereplő St Albans City és a Concord Rangers találkozott egymással az FA-kupa selejtezőkörében pont az el Clásico napján. Összefüggést a két meccs között aligha kell keresnünk, mégis a Real Madrid–Barcelona összecsapás miatt bűnhődhet az egyik angol kiscsapat játékosa.

Történt ugyanis, hogy az 1–0-s hazai vereséget hozó mérkőzésen a St Albans kénytelen volt nélkülözni védőjét, John Frendót, aki úgy döntött, inkább Ronaldo és Messi párharcát nézi meg élőben Madridban.

A játékos tette heves indulatokat váltott ki a szurkolók és klubja körében, és nem is maradt retorzió nélkül: a St Albans vezetősége a kiszabható legmagasabb összeget rótta ki a védőre, aki később bocsánatot kért eltűnéséért.

„Elismerem, hogy az FA-kupa rendkívül fontos a mi szintünkön, éppen ezért rendkívül sajnálom, hogy kihagytam a szombati mérkőzést. Bevallom, erre a reakcióra nem számítottam. A klub a maximális büntetést szabta ki rám, amit természetesen elfogadtam. Bízom benne, hogy pozitívan járulhatok hozzá a csapat következő bajnoki és FA-kupa-szerepléséhez.

Szeretném elmondani, hogy rendkívül élvezem a Clarence Parkban töltött időmet. A St Albans City nagyszerű csapat, igazán remek szurkolókkal. Már várom az edzéseket és azt is, hogy ismét felhúzhassam a sárga-kék mezt. Még egyszer szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől. Bízom benne, továbbra is élvezhetem a támogatásotokat" – fogalmazott John Frendo klubja hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik