nemzetisport.hu 2016.02.22 22:37 Frissítve: 2016.02.22 22:51

FA-kupa: a Man. United is bejutott a negyeddöntőbe

A Manchester United könnyedén jutott az FA-kupa negyeddöntőjébe, miután 3–0-ra legyőzte a harmadosztályú Shrewsbury Townt a sorozat nyolcaddöntőjében.

 

Lingard is betalált, az MU könnyedén győzött (Fotó: Action Images)

Eddig ez nem a Manchester United szezonja, de a továbbjutás minimális elvárás volt a Shrewsbury Town elleni mérkőzésen. Aztán az első fél órában mégis úgy tűnt, hogy tényleg el van átkozva a manchesteri együttes – és elsősorban Memphis Depay. A holland támadó két lövése is tökéletesen jellemezte az MU eddigi idényét.

Louis van Gaal együttese persze abszolút fölényben játszott, a kiscsapat a 37. percig tudta kihúzni kapott gól nélkül. Ekkor az előrehúzódó Chris Smalling találta el szerencsésen a labdát, ami így védhetetlenül vágódott a hosszúba.

Az első félidő ráadásában aztán Juan Mata góljára a legkevésbé a szerencsés jelző volt a jellemző, inkább a „tudatost” vagy akár a „tökéletest” puffogtathattuk a spanyol szabadrúgásánál.

Az MU fölényére jellemző, hogy a Shrewsbury mindössze egyszer ért labdába az ellenfél 16-osán belül az első játékrészben.

A második félidőben Jesse Lingard is betalált, kialakítva a 0–3-as végeredményt.  A következő fordulóban a Manchester United a West Hamet fogadja.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

ANGLIA, FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Shrewsbury Town–Manchester United 0–3 (Smalling 37., Mata 45+2., Lingard 61.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Everton–Chelsea
Reading (II.)–Crystal Palace
Arsenal vagy Hull City (II.)–Watford
Manchester United–West Ham United
A mérkőzéseket a március 12–13-i hétvégén rendezik. 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.17 14:54:33

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Egy csatár még kell, és készen áll a címvédésre a Chelsea, Matics és Diego Costa már pakol.

2017.07.17 04:00:43

Angol labdarúgás CS. Z.

U20-as vb-győzelem, U19-es Eb-siker, touloni tornagyőzelem, U17-es Eb-döntő – az angol U-válogatottaktól hangos a nyár. Miért?

2017.07.10 16:36:34

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A Citynél nincs idő a két ötéves tervre, Sánchez, Walker és Mendy is érkezhet.

2017.06.13 10:32:18

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A labdarúgó aligha, viszont a hölgy biztosan hiányzik a manchesteri csapat szurkolóinak.

2017.05.27 17:54:26

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az „ágyúsok” rekordot jelentő 13. alkalommal diadalmaskodtak a sorozatban.