FA-kupa: a Swansea nyolcassal jutott nyolcaddöntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 23:15
null
Volt oka az örömre a Swansea játékosainak (Fotó: AFP)
Az idegenbeli 1–1 után otthon már nem hagyott kétséget afelől a Swansea City, hogy melyik a jobb csapat: a walesi együttes tartalékosan is 8–1-re kiütötte a negyedosztályú Notts Countyt, és biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Carlos Carvalhal több olyan játékosának is lehetőséget adott, akiknek az utóbbi időben kevesebb játékperc jutott, és ezt szép gólokkal hálálták meg: a gólcsapot Tammy Abraham nyitotta meg, aki 14 meccs (825 perc) után talált be ismét, majd 83 másodperccel később következett Nathan Dyer, ő aztán a harmadikat is magára vállalta.

A vendégek egy szép és pontos lövéssel szépítettek, de Abraham tett róla, hogy a hazaiak háromgólos előnnyel vonulhassanak a szünetre. A folytatásban kissé alábbhagyott a hazai lendület – már ami a játékot illeti, a gólok ugyanis érkeztek szépen sorjában, végül nyolcnál állt meg a csapat, de ez így is a Swansea legnagyobb különbségű győzelme lett az FA-kupában.


Ami a másik két mérkőzést illeti, a harmadosztályú Rochdale a Championshipben szereplő Millwall ellen harcolta ki a továbbjutást, és jutott tovább története során harmadszor az ötödik fordulóba.

Az élvonalbeli Huddersfield hosszabbításra kényszerült a Birmingham ellen, majd ott háromszor is betalált, így a birminghamiek sorozatban tizedik hazai FA-kupa-meccsükön maradtak győzelem nélkül PL-ben szereplő ellenféllel szemben.

ANGOL FA-KUPA
4. KÖR (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT) – MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK

Birmingham City (II.)–Huddersfield Town 1–4
Rochdale (III.)–Millwall (II.) 1–0
Swansea City–Notts County (IV.) 8–1
A győztesek továbbjutottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik