Everton: „Besic? Semmivel sem hozható zavarba"

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 14:42
Roberto Martínez, az Everton menedzsere elismeréssel beszélt arról, ahogyan Muhamed Besic játszott a Liverpool elleni hétvégi városi derbin, és úgy véli: a Ferencvárostól igazolt labdarúgóra nagy jövő vár a klubnál.

„Semmivel sem hozható zavarba. A mentalitását és a magabiztosságát látva nagyon könnyű megfeledkezni arról, hogy mindössze huszonkét esztendős múlt – idézi a Liverpool Echo az Everton szakvezetőjét. – Hihetetlenül összeszedett sportoló, minden azt ígéri, hogy nagy alakja lesz klubunknak. A Liverpool elleni meccs tétje sem hagyott nyomot rajta, egy pillanatra sem veszítette el a fejét. Olyan fiatalemberről beszélünk, aki a világbajnokságon a Maracanában állta meg a helyét Argentína ellen."

Az újságírók emlékeztették a menedzsert, hogy Besic nemrégiben úgy nyilatkozott, neki nincs szüksége barátokra, számára a családon túl nemigen léteznek közeli emberi kapcsolatok. Martínez szerint ez csak a felszín.

„Nagyon koncentrált fiatalember, akivel roppant könnyű együtt dolgozni – fogalmazott a szakember. – A lelkesedése magával ragadó, jó srác, akiben meleg szív lakozik, még ha az érzelmeit nem is nagyon mutatja ki. A többiek tudják, hogy bízhatnak benne, számíthatnak rá, ezért máris nagyon jól illeszkedik a csapatba."

Martínez véleménye szerint az Everton-szurkolók minden újonnan igazolt játékos, így Besic számára is gyorsan egyértelművé teszik, mekkora dicsőség a liverpooli kékeknél futballozni – erre lesz példa az FK Krasznodar elleni csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzés is, amelyre a hatalmas távolság ellenére népes tábor kíséri el a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik