Edzősors: hiába nyertek 3–0-ra, Sol Campbell elbúcsúzott

Vágólapra másolva!
2019.08.15. 16:35
null
Sol Campbell két forduló után távozik az anyagi gondokkal küzdő Macclesfield Towntól (Fotó: AFP)
Hiába tartotta benn bravúros hajrával az angol negyedosztályban (League Two) a Macclesfield Townt, nyolc hónap után távozik Sol Campbell a klub tréneri székéből. A BBC információi szerint súlyos anyagi gondok állhatnak a háttérben.

 

A profi futballtól 2011-ben visszavonult, 73-szoros angol válogatott Campbell tudatosan készült a játék utáni életre és a menedzseri pályára, mégis csak 2018 őszén kapta meg az első lehetőségét Angliában: az akkor a negyedosztály utolsó helyén álló Macclesfield Town élén. Az együttműködés viszont csak eddig tartott.

A csapat a 2018–2019-es kiírásban remekül hajrázott, az utolsó tíz fordulóban csupán kétszer kapott ki, ezzel pedig felkapaszkodott a 22., még bennmaradást érő pozícióba. Pedig a klub helyzete egyáltalán nem volt rózsás: a BBC emlékeztet, már az előző évad végén, az utolsó fordulóban azzal fenyegetőztek a játékosok, hogy nem lépnek pályára, ugyanis átlag háromhavi bérrel tartoztak nekik.

A helyzet azóta sem rendeződött, legalábbis nem maradéktalanul. Többek között ez vezethetett Campbell búcsújához is. Az új évadból csupán két mérkőzés ment le, az elsőn az Exetertől 1–0-ra kikapott, a másodikat már 3–0-ra megnyerte a Macclesfield a Leyton Orient ellen.

Jelen állás szerint ez a 3–0-s siker a korábbi kiváló Tottenham- és Arsenal-védő utolsó mérkőzése menedzserként...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik