Anglia: korábbi chelsea-s csapattársát hívja Lampard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 10:06
Egybehangzó angol lapértesülések szerint Frank Lampard, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Derby County menedzsere korábbi csapattársát, Ashley Cole-t szeretné szerződtetni.

A decemberben 38. életévét betöltő Cole 2006 és 2014 között csapattársa volt Lampardnak, majd játszott az AS Romában és a Los Angeles Galaxyban is.

Az Egyesült Államokban 2018 novemberéig futballozott, akkor a Galaxy elengedte az angol védőt, akinek azóta nincs csapata, így ingyen igazolható.

Cole és Lampard újra egy csapatnál? (Fotó: AFP)
Cole és Lampard újra egy csapatnál? (Fotó: AFP)

Korábban olyan híreket is lehetett olvasni, hogy Cole visszavonul, ám úgy tűnik, Lampard meggyőzte, a Derbynél szükség lenne rá.

Ahogy arról többek közt Dean Jones, a Bleacher Report újságírója is beszámolt, Lampard nagyon örülne Cole érkezésének, és a Bajnokok Ligája-győztes futballista is szívesen dolgozna együtt korábbi csapattársával, így már csak a részleteken egyezkednek a felek.

Ha minden jól megy, a hivatalos bejelentés néhány napon belül megtörténik.

A Derby 27 fordulót követően a Championship tabellájának 6. helyén áll, és ha így folytatja a csapat, osztályozót játszhat a Premier League-be jutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik