Chelsea: Tuchel Conte helyett? A klub állást foglalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 09:19
null
Nagyon úgy tűnik, hogy Conte marad a Chelsea menedzsere (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Chelsea tagadta, hogy a közeljövőben a német Thomas Tuchel veszi át a bajnokcsapat irányítását.

 

A londoni együttes cáfolta a mértékadó The Independentnek azt az információt, amely szerint Thomas Tuchel személyében már meg is találták a közeljövőben állítólag távozó Antonio Conte utódát. Noha az olasz menedzser az első idényében bajnoki címig vezette az azt megelőzően a tizedik helyen végző együttest, a nyáron szárnyra kapott a pletyka, hogy nem érzi jól magát, elégedetlen a játékospolitikával, és a vezérkarral sincs jóban.

A minap a Bild azt írta, szinte biztos, hogy a Dortmundtól az előző szezon után távozó Tuchel veszi át a helyét. A hírek szerint Luis Enrique volt a másik jelölt, csakhogy ő nem beszél jól angolul. A német lap hozzátette, nem tudni, mikor történhet meg a váltás.

Valószínű, hogy az egészből nem lesz semmi, az Independentnek a klubhoz közel álló források azt mondták, ragaszkodnak Contéhoz, nem keresnek új menedzsert. A 48 éves olasznak még két év van hátra a szerződéséből, és néhány napja arról beszélt, hogy ha továbbra is jól érzi magát, nem látja akadályát a közös munka hosszú távú folytatásának.

A Chelsea a Burnley elleni 3–2-es hazai vereséggel kezdte a bajnokságot, a hétvégén viszont 2–1-re nyert a Tottenham vendégeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik