Chelsea: Terry térdsérülés miatt a Wigan ellen sem játszhat

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 21:08
Rafael Benítez, a Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, John Terry begyulladt térde miatt lemarad a szombati, Wigan elleni bajnoki találkozóról.

Alighogy felépült térdsérüléséből, újabb mérkőzést kell elmulasztania John Terrynek, a Chelsea csapatkapitányának. A 32 esztendős játékosnak ismét a térdével adódtak problémák – begyulladt a szóban forgó testrész.

Jó hír ugyanakkor a „kékek" szurkolói számára, hogy Petr Cech, David Luiz és Demba Ba sérülése után ismét bevethető, míg Eden Hazard letöltötte hárommérkőzéses eltiltását, így mindhárman ott lehetnek a szombaton 16 órakor kezdődő Wigan elleni hazai mérkőzésen.

„A hosszú időre kidőlt Oriol Romeu mellett egyetlen játékosunk sérült, John Terry, akinek begyulladt a térde. Nem komoly a probléma, de a szombati meccset kihagyja" – nyilatkozta Benítez, aki a nigériai válogatottal az Afrika-kupa döntőjére készülő John Obi Mikelről és Victor Mosesről elmondta, várja már a visszatérésüket, hiszen a két játékossal kiegészülve tovább bővülne a variációs lehetősége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik