Chelsea: „Naná, hogy csend van. Látták a jegyárakat?”

Vágólapra másolva!
2014.11.03. 07:38
null
„Naná, hogy csend van. Látták a jegyárakat?” (Fotó: Action Images, archív)
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere éles kritikával illette a londoni szurkolókat a hétvégi, QPR elleni bajnoki után. A drukkerek most válaszoltak a „Special One”-nak.

„Mindenki tudja, milyen kapcsolat fűz a klubhoz és szurkolóihoz. A mai napon nehéz volt hazai pályán játszani. Körbenéztem a stadionban, és mintha üres lett volna, persze nem az emberek tekintetében, mert egyébként tömve volt. Pont ez az, ami frusztrál" – panaszkodott Mourinho.

„Nem csoda, hogy csend van. Látták a jegyárakat? Ötven fontnál kezdődik egy átlagos Chelsea-meccsre a tikett. Ezt a fiatalok – akik énekelnének és lelkesen buzdítanák az együttest – nem tudják megfizetni. Amíg a klub nem tesz semmit az ügyben, nem lesz változás. Szomorú a helyzet, ráadásul nem csak a mi klubunkat érinti, az egész országban látni annak a jeleit, hogy a fiatalok kiszorulnak a stadionokból a jegyárak miatt" – értékelte a helyzetet a BBC-nek a kékek szurkolói klubjának vezetője, Tim Rolls.

„A vezetőség már tett lépéseket az ügyben, és a hó végén összeülünk a drukkerekkel egy fórum keretein belül, ahol megtárgyaljuk a jegyárak kérdését" – válaszolt a drukkerek felvetésére a Chelsea egyik szóvivője.

Amint arról beszámoltunk, a BBC 207 (176 brit és 31 külföldi) labdarúgóklub jegyárait megvizsgálva korábban megállapította, hogy Angliában az egyesületek addig nem foglalkoznak a szurkolók igényeivel, amíg bevételük nem csökken. Hiába ugyanis a rendszeres áremelés, a Premier League látogatottsága folyamatosan nő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik