Chelsea: Morata a Bayern ellen debütálhat, Pedro sérülése súlyosabb a vártnál

Vágólapra másolva!
2017.07.24. 14:33
null
Morata már túl van az első edzésén a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
Antonio Conte, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere elárulta, hogy a Real Madridtól szerződtetett Álvaro Morata a keddi, Bayern München elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozik be új csapatában.

 

„Terveim szerint játszik majd, de nem kezdőként, mivel csak tegnap érkezett meg és állt munkába. Morata még mindig fiatal játékos, aki már rengeteg tapasztalatot szerzett a Real Madridnál és a Juventusnál. Sok meccsen szerepelt a Bajnokok Ligájában, amit meg is nyert az előző szezonban. Leteheti a névjegyét a Premier League-ben, és bár az angol bajnokság hihetetlenül kemény, Morata készen áll erre a kihívásra” – mondta Antonio Conte a londoniak hivatalos oldalának.

Az olasz szakember az Arsenal ellen megsérült Pedróról is szót ejtett.

„A helyzet rosszabb, mint gondoltam. Bíztam benne, hogy csak agyrázkódásról van szó, de a vizsgálatok kimutatták, hogy Pedrónak többszörös törése van. Viszont maszkban már körülbelül tíz nap múlva visszatérhet.”

„Abszolút nem Ospina hibája volt, én is voltam játékos, tudom, hogy az ilyen incidensek megtörténhetnek a futballban. Ospina a labdát próbálta megszerezni” – tette hozzá Conte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik