Chelsea: Megérdemelt lenne, ha ő nyerné az Aranylabdát – Lőw

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 12:32
null
Lőw Zsolt szerint Jorginho rászolgált az Aranylabda elnyerésére (Fotó: Getty Images)
Lőw Zsolt, a Chelsea magyar másodedzője a Digi Sport Premier League-magazinjában elmondta, a londoni klubbal idén Bajnokok Ligáját, az olasz válogatottal Európa-bajnokságot nyerő Jorginho megérdemelné az Aranylabdát.

 

„Nemcsak a tudásával és a kvalitásában kiemelkedő, hanem az emberi tulajdonságaiban is szenzációs – mondta Jorginhóról Lőw Zsolt a Digi Sportnak. Mindennap mosolyog, kedves, nyitott, ránk és az elképzeléseinkre is, nyitott az új dolgokra, és teszi ezt elképesztően nagy életkedvvel, nagyon jó hangulatban. Abszolút megérdemeltnek tartanám, ha ő nyerné az Aranylabdát, és örülne a szívem, hogy nem mindig csak két-három támadójátékos között dőlne el az év játékosa cím, hanem lehetőség lenne arra, hogy kemény munkával, nagyon nagy fegyelemmel elnyerhet valaki más is egy ekkora kitüntetést.”

A magyar szakember ismételten kijelentette, egyelőre nem foglalkoztatja a gondolat, hogy vezetőedző legyen.

„Jelen pillanatban egy robogó vonaton ülök, és csodálatos állomásokat érintünk. A futball topcsapataival játszunk, a legjobb klubok és edzők ellen meccselünk, úgyhogy butaság lenne meghúzni a vészféket és kiszállni valahol félúton – mondta a magyar szakember, akit másodedzői feladatairól is faggattak. – Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy mi pontosan a szerepem a csapatnál. Mindent együtt csinálunk az edzéstervezéstől kezdve a keret kialakításán keresztül, az ellenfél feltérképezéséig, a mérkőzéseink elemzéséig. Összeülünk egy kis csoportban, és folyamatosan együtt élünk és dolgozunk, amikor az edzőközpontban vagyunk. A mérkőzéseken is együtt beszéljük meg a látottakat, együtt meséljük el a félidőben a tapasztalatainkat, ezeken próbálunk esetleg változtatni. Mindig a menedzseré az utolsó szó, de a folyamatokat mindig közösen beszéljük meg, úgyhogy mindig mindenről elmondhatom a véleményemet. De mindig a vezetőedző, Thomas Tuchel az, aki a végső döntést meghozza.”

A Chelsea hét forduló után élen áll a Premier League-ben, amelyben szombaton az újonc Brentfordhoz látogat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

18.30: Brentford–Chelsea (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 7 5 1 1 15–3 +12 16
2. Liverpool 7 4 3 17–6 +11 15
3. Manchester City 7 4 2 1 14–3 +11 14
4. Manchester United 7 4 2 1 14–6 +8 14
5. Everton 7 4 2 1 13–8 +5 14
6. Brighton & Hove Albion 7 4 2 1 8–5 +3 14
7. Brentford 7 3 3 1 10–6 +4 12
8. Tottenham 7 4 3 6–10 –4 12
9. West Ham 7 3 2 2 14–10 +4 11
10. Aston Villa 7 3 1 3 10–9 +1 10
11. Arsenal 7 3 1 3 5–10 –5 10
12. Wolverhampton 7 3 4 5–6 –1 9
13. Leicester City 7 2 2 3 9–12 –3 8
14. Crystal Palace 7 1 4 2 8–11 –3 7
15. Watford 7 2 1 4 7–10 –3 7
16. Leeds United 7 1 3 3 7–14 –7 6
17. Southampton 7 4 3 5–10 –5 4
18. Burnley 7 3 4 5–11 –6 3
19. Newcastle 7 3 4 8–16 –8 3
20. Norwich City7162–16–141
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik