Chelsea: John Terry a szezon végén távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.17. 18:11
null
John Terry búcsút int a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
A Premier League-ben listavezető Chelsea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy csapatkapitánya, John Terry szerződése lejártával a szezon végén elhagyja a klubot.

 

A 78-szoros angol válogatott középhátvéd 2016 januárjában egyszer már bejelentette, hogy elhagyja a klubot, ám a tavaly nyáron kinevezett Antonio Conte maradásra bírta, így még egy évre aláírt a Chelsea-hez. A 36 esztendős futballista azonban a jelenlegi idényben sokkal kevesebb lehetőséget kapott, mint az elmúlt években – minden sorozatot figyelembe véve csak 10 tétmeccsen lépett pályára –, ezért újabb hosszabbításra már nem kerül sor.

„Huszonkét év után rengeteg mindenről beszélhetnék és nagyon sok embernek mondhatnék köszönetet. Az edzőktől kezdve a csapattársakon és a szakmai stáb tagjain át a szurkolókig, akik mindvégig támogattak az évek alatt. A következő hetekben lesz lehetőségem bővebben is beszélni a mögöttem hagyott időszakról” – idézi Terryt a Chelsea hivatalos honlapja.

„A megfelelő időben döntök majd a jövőmről, de egyelőre arra törekszem, hogy sikerekhez segítsem a Chelsea-t a jelenlegi szezonban. A klubbal mindig is fantasztikus volt a kapcsolatom, amely azok után sem változik majd meg, hogy már nem ebben a csapatban játszom. Nagyon pozitív beszélgetéseket folytattunk, de mindent figyelembe véve úgy döntöttem, most jött el az ideje annak, hogy távozzak. Úgy érzem, még mindig jó állapotban vagyok a játékhoz, de meg kell értenem, hogy a Chelsea-nél már korlátozottak a lehetőségeim. Szívesen folytatnám a játékot, úgyhogy új kihívást keresek magamnak” – szögezte le Terry.

Az év játékosának a Chelsea-nél kétszer (2001, 2006) megválasztott Terry 1998-ban mutatkozott be a „kékek” első csapatában, amelyben 713 mérkőzésen 66 gólt szerzett. A klub szereplési örökrangsorában jelenleg a harmadik helyen áll, csapatkapitányként viszont 578-szor vezette ki a pályára övéit, ami klubrekord.

Terry a Chelsea játékosaként eddig négy angol bajnoki címet, öt FA-kupát, három Ligakupát, két angol Szuperkupát, valamint egy-egy Bajnokok Ligáját és Európa-ligát nyert.

A CHELSEA EZZEL A VIDEÓVAL BÚCSÚZIK TERRYTŐL



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik