Chelsea: az utánpótlás halmozza a trófeákat, de minek?

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 17:52
null
Az ifjúsági FA-kupa ura: a Chelsea (Fotó: AFP)
Sorozatban ötödször nyerte meg az ifjúsági FA-kupát a Chelsea, miután a kétfelvonásos döntőben összesítésben 7–1-re legyőzte az Arsenalt. Az utóbbi években ennek ellenére nem saját nevelésű labdarúgókkal van tele a Chelsea felnőttkerete, sőt, a fiatalok leginkább kölcsönbe mennek, és csak nagyon kevesen jutnak szerephez az első csapatnál. Vajon a mostani generáció helyzete változik?

 

Haladjunk kronológiai sorrendben, kezdjük a nagy ötös sorozat első állomásával, a 2013–2014-es csapattal. Akkor a fináléban a Chelsea a Fulhamet múlta felül 7–6-ra az U18-asok végső párharcában, a mindent eldöntő gól(oka)t Dominic Solanke jegyezte. A 20 éves csatár kölcsönbe került a holland Vitesse-hez, majd 2016-ban a Liverpool szerződtette. A „vörösöknél” sem tudott alapemberré válni, 24 meccsen kapott lehetőséget eddig, és mindössze négyszer volt kezdő – na igen, a Roberto Firmino, Mohamed Szalah, Sadio Mané hármas mellett nem is lehet egyszerű.

A 2013–2014-es gárdából Andreas Christensen neve csenghet ismerősen az angol futball követőinek. A dán védő két évet töltött kölcsönben a Borussia Mönchengladbachnál, aztán visszarendelte a Chelsea, és ebben a szezonban alapemberré vált. Antonio Conte 38 mérkőzésen szavazott neki bizalmat a jelenlegi idényben.

Ruben Loftus-Cheek is állandó játéklehetőséghez jut a Premier League-ben, de nem a Chelsea-nél: a klub a Crystal Palace-nak adta kölcsön, ahol a középpályás 22 találkozón lépett pályára, és Gareth Southgate szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette. Az angol sajtó szerint a vb-keretbe is bekerülhet, többek között Alex Oxlade-Chamberlain sérülése miatt.

A 2014–2015-ös kiírásban a Chelsea a Manchester Cityt verte meg (összesítésben 5–2) az ifjúsági FA-kupa döntőjében. Ebből az együttesből Tammy Abraham emelkedett ki (aki ebben a szezonban egyébként 39 gólt szerzett a londoniak korosztályos csapatában), aki tavaly nyáron a Swansea-hoz került kölcsönbe. Az elején jól ment neki a játék, de miután Carlos Carvalhal átvette a walesi alakulat irányítását, a fiatal támadó háttérbe szorult.

A 2015–2016-os fináléban ismét a Manchester City (4–2) ellen értek fel a csúcsra a Chelsea fiataljai, és az akkori felhozatal a felnőttcsapat tekintetében még silányabbnak bizonyult később. Azok közül, akik kezdőként léptek pályára az ifjúsági FA-kupa-döntő mindkét felvonásán, hárman kaptak szerepet az első együttesben – összesen négy meccsen... A legnagyobb tehetség Trevor Chalobah, a Chelsea-vel bajnoki címet nyerő Nathaniel öccse, aki áprilisban írt alá új, hároméves szerződést a klubbal.

Legközelebb sorozatban harmadszor is a Manchester City és a Chelsea vívta az ifjúsági FA-kupa döntőjét, és ismét utóbbi került ki győztesen a párharcból (6–2-vel). Három játékost leszámítva (akik kölcsönbe mentek azóta) mindenki a Chelsea utánpótlásában futballozik abból a csapatból, Callum Hudson-Odoi az egyetlen, aki a felnőttek között is kipróbálhatta magát, négyszer léphetett pályára. A 17 éves támadót szintén a legnagyobb tehetségek között tartják számon.

És végül elérkeztünk a jelenlegi idényhez, amelyben a Chelsea fiataljai az Arsenalt múlták felül, a gárda gerincét pedig ugyanazok alkották, mint a legutóbbi kiírásban. Meg kell említenünk Jody Morrist (az első Mourinho-éra előtti időszak egyik ismert Chelsea-labdarúgóját), az együttes edzőjét, ugyanis ő irányította a csapatot mind az öt, FA-kupa-győzelemmel záruló szezonban. A Premier League-ben a Bajnokok Ligájáért harcoló Chelsea ebben az évadban is kevésszer nyúlt a fiatalokhoz, pedig ahogy látjuk, lenne kikhez...

Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük, hogy az adott szezonban az ifjúsági FA-kupát megnyerő játékosok összesen hány tétmeccsen kaptak szerepet a Chelsea felnőttcsapatában. A 2013–2014-es szezon csapatának kiugró mérkőzésszámának nagy részét két játékos, Christensen (38) és Loftus-Cheek (22) hozta össze.

LEENDŐ MÉRKŐZÉSEK A CHELSEA ELSŐ CSAPATÁBAN
2013–2014 68
2014–2015 12
2015–2016 4
2016–2017 4
2017–2018 ?
Azon futballistákat vettük figyelembe a táblázat összeállításánál, akik az adott finálé mindkét felvonásán játszottak. A felnőttcsapatbeli meccsszám mindig későbbi szezonokban realizálódott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik