Chelsea: Allegri elhagyja a Juvét a londoniak kedvéért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 16:27
null
Mourinho lerombolta, Allegri felépíti? Vagy ez csak délibáb? (Fotó: AFP)
Angol és olasz pletykaportálok már egyaránt arról írnak, hogy a nyártól Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője irányítja a Chelsea átalakulás előtt álló labdarúgócsapatát.

 

A Daily Express és a Mirror mellett az olasz átigazolásokra szakosodott oldal, a calciomercato.com is arról ír, hogy a következő szezontól a Juventus jelenlegi edzője irányítja a londoniakat. Allegri az olasz portál értesülése szerint négy évre kötelezte el magát a „kékekhez”.

José Mourinho karácsony előtti kirúgását követően Guus Hiddink került a Chelsea szakmai irányításának élére, ám a szakember – akárcsak 2009-ben – csupán ideiglenes jelleggel, beugróként, a szezon végéig kötelezte el magát Roman Abramovics csapatához.

Angol források szerint az orosz tulajdonos első számú kiszemeltje a kispadra Pep Guardiola volt, akinek azóta bejelentette az érkezését a Manchester City, ezt követően viszont Allegri megelőzte a virtuális versenyben Mark Hughest (Stoke City), Diego Simeonét (Atlético Madrid) és Jorge Sampaolit (korábban Chile).

A 48 éves olasz edzőnek 2017-ig szól a szerződése a Juventusszal, amelyet tavaly a Bajnokok Ligája fináléjába vezetett, ám a Premier League-ért állítólag hajlandó elhagyni a Juvét az idényben amúgy várakozás alatt teljesítő angol címvédő kedvéért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik