nemzetisport.hu 2018.07.14 12:36 Frissítve: 2018.07.14 13:36

Chelsea: a Serie B-ben nem vált be a Conte-Sarri csere

A olasz másodosztályban 12 éve nem vált be, amikor Sarri lett Conte utódja: az Arezzótól mindössze 18 bajnoki után elküldték, és Contét hívták vissza a helyére. A csapat egykori kapusa szerint a rigolyás, babonás Sarri igazi őrmester volt, míg Conte edzői pályafutása legelején járva alig foglalkozott az ellenféllel.

 

Sarri elköszönt Nápolytól, Londonban folytatja (Fotó: AFP)

Mint arról beszámoltunk, a Chelsea a világbajnokság utolsó hetében végül menesztette Antonio Contét, akivel az angol bajnokságot címvédőként csak az ötödik helyen zárta a londoni klub. A korábbi olasz szövetségi kapitányt honfitársa, az elmúlt három szezonban a Napoli vezetőedzőjeként dolgozó 59 éves olasz Maurizio Sarri követi a kispadon, amivel a történelem ismétli önmagát.

Az első Conte-Sarri cseréhez a 2006–2007-es idényig kell visszamennünk az időben, akkor történt, hogy kiesett az olasz másodosztályból az Arezzo – azóta sem sikerült visszajutnia a toszkán klubnak.

A Serie B-ben szereplő Arezzo akkori elnöke, Piero Mancini az idény elején úgy döntött, megadja a lehetőséget a két évvel korábban visszavonult, korábbi hússzoros válogatott, vb- és Eb-ezüstérmes Antonio Conténak, akinek azonban edzői pályafutása első állomáshelyén mindössze kilenc mérkőzés erejéig volt szerencséje dolgozni.

Miután a szezon első kilenc bajnokiján nem tudott győzni az Arezzo Contéval a vezetőedzői poszton, Mancini elnök a váltás mellett döntött, és kinevezte Conte helyére az akkor 47 esztendős egykori bankárt, Maurizio Sarrit.

A játékosként jelentős szinten nem futballozó Sarri korábban amatőr együttesek amatőr edzőjeként, bankári munkája mellett trenírozta játékosait, és számos csapatát regionális bajnoki címhez segítette, amivel végül 2005-ben felkeltette a másodosztályú Pescara érdeklődését, onnan került át Conte pótlására az Arezzóhoz. 

Nem vált be Sarri alkalmazása, 18 meccsen irányította a toszkán klubot, s a megszerezhető 54 pontból mindössze 18 egységet gyűjtött a gárda, így Mancini klubelnök felülbírálta saját korábbi döntését és visszahívta Antonio Contét. 

Második arezzói regnálása során már jóval jobban szerepelt a klub, s az utolsó kilenc találkozójából hetet megnyerve majdnem kiharcolta a bennmaradást: mindössze egyetlen ponton múlott Conte csapatának búcsúja.

„Nyilvánvaló, hogy egyikükre sem tekinthetünk kiforrott edzőként, hiszen pályafutásuk elején jártak” – fogalmazott néhány évvel később Piero Mancini, aki azzal írta be magát a történelembe, hogy egyedüli klubvezetőként rúgta ki egy szezon alatt Contét és Sarrit is.

„Az volt az első szezonja vezetőedzőként. Az már az első időszakában látható volt, hogy úgy szeretné a csapatot játszatni, hogy minél kevesebbet adjuk el a labdát. Soha nem beszélt az ellenfélről a találkozók előtt, a saját csapatára koncentrált” – emlékezett vissza Contéra Walter Bressan, az Arezzo akkori kapusa.

Conte helyett tehát érkezett Sarri, és hozta magával a Napoli-szurkolók által is jól ismert rigolyáit, különös szokásait – és nem elhanyagolhatóan a hatalmas tudását is.

„Olyan volt, mint egy őrmester. Csak fekete cipőben léphettünk pályára, és valamilyen okból kifolyólag nem engedte a hajpántok viselését” – jellemezte a korábbi kapus Sarrit, akivel egyébként számos figyelemfelkeltő eredményt mutatott fel az idény végén kieső brigád: például döntetlent játszott az akkor egyaránt B-ligás Juventusszal és Napolival is.

Ennek ellenére április középen Sarrinak mennie kellett – a szakember a tévéből tudta meg, hogy már nem ő az Arezzo trénere. Helyére pedig jött a szezon elején egyszer már kirúgott Conte, aki Bressan szerint egészen más edzőként tért vissza.

A csapat 22 pontot szerzett az utolsó 9 meccsén, ami a bajnoki címre esélyes riválisok formájával vetekedett, ám a klubot érintettnek látták a Calciopoli-botrányban, ami miatt 6 pont levonásával sújtották – igaz, később tisztázták a vádak alól a gárdát.

„Conte a visszatérése után egészen más edző volt, mintha öt év telt volna el három-négy hónap helyett. Felkészült volt, és olyan 4–2–4-es formációban küldött minket pályára, hogy megállíthatatlanok voltunk. Ha nem kaptuk volna a pontlevonást, bent maradtunk volna” – mondta Bressan.

Az együttes Contéval még így is elcsípte volna a kiesés elkerüléséért vívandó osztályozót, ha nem nyer 3–2-re a Spezia a bajnoki címet már korábban megszerző Juventus otthonában egy rendes játékidő utáni ráadásban esett góllal – a végül megkapaszkodó Spezia egyedüliként győzte le hazai pályán a „zebrákat”.

Az Arezzo azóta sem járt a másodosztályban – 2010-ben pénzügyi nehézségek miatt átalakult a klub és csak a negyedosztályban kezdhette újra. Conte és Sarri pedig azóta egyre jobban és jobban teljesít: előbbi a Barival másodosztályú bajnok lett, a Juventusszal háromszor megnyerte a Serie A-t, a Chelsea-vel pedig angol bajnoki címet szerzett. Eközben Sarri felvitte az Empolit a másodosztályból az élvonalba, és a 2016–2017-es idény után megválasztották az év edzőjének. 

Az biztos, hogy a két szakember ilyen módon összekapcsolódó pályafutása során egymás ellen még sosem dirigálta aktuális klubcsapatát, ám elképzelhető, hogy a Chelsea ezen a téren változást hoz majd kettejük közös, de eddig külön szálon futó történetébe.

 

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.